Binotto egyre jobban bízik abban, hogy meglehet nekik a harmadik hely

Mattia Binottónak kétsége sincsen afelől, hogy meg fogják tudni előzni a McLarent a konstruktőri pontversenyben, ha elég keményen dolgoznak és mindezt csapatként teszik.

Binotto egyre jobban bízik abban, hogy meglehet nekik a harmadik hely

A gyengén sikerült 2020-as év után az olaszok sokat léptek előre, és jelenleg szoros küzdelmet vívnak a McLarennel a csapatbajnokságban. Most 15 ponttal maradnak el a wokingiaktól, és általában véve kevésbé voltak kiegyensúlyozottak tempó tekintetében, mint ellenfeleik.

Binotto korábban azt hangoztatta, hogy ennek a csatának a megnyerése nem elsődleges fontosságú számukra, mert a 2022-es felkészülés van inkább előtérben náluk. Ettől függetlenül most arról beszélt, hogy le akarják győzni a nagy riválist, és érzése szerint erre minden esélyük meg is van, ha mindent beleadnak.

„Egyértelmű, hogy képesek lehetünk megszerezni a harmadik helyet. 2020-at leszámítva ez korábban is sikerült már. Ráadásul sokszor voltunk másodikak is az utóbbi szezonokban” – mondta az olasz a Sky Italiának.

Még több F1 hír:

„Ez a célunk. Kétséget kizáróan meg akarjuk szerezni azt a helyezést, ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy minden téren javulni tudjunk csapatként. Most is ezen vagyunk, és láttuk a versenytempónkat, szóval a harmadik hely meglehet, ha így folytatjuk.”

A Brit Nagydíjon valamennyit sikerült hozniuk a McLarenen, köszönhetően Charles Leclerc második helyének. A monacói a futamgyőzelemhez is közel volt. Az első körös baleset után átvette a vezetést, amelyet jó tempójának köszönhetően egészen az 50. körig tudott tartani.

Ennek ellenére azért Binotto nem gondolja, hogy autójuk olyan gyors lenne, mint a Mercedes, hiába tudtak Hamilton előtt autózni a futam nagy részében. „Nem hinném, hogy egyenlő ellenfelei voltunk nekik, mivel az adatokból láttuk, hogy Hamilton is óvta a gumikat, hogy elkerüljön egy esetleges komolyabb hólyagosodást.”

„Az igaz, hogy Bottas előtt végeztünk. Ugyanezt láttuk Ausztriában is, ahol Norris előzte meg Bottast úgy, hogy előle rajtolt. Az időmérős pozíció fontos, mert akkor nem ragadsz be senki mögé.”

Ezek a fejlesztések segítették a Mercedes győzelmét Silverstone-ban

megosztás
hozzászólás
Verstappen egyedülálló rekordot döntött – érdekes statisztikák a Brit Nagydíjról

Előző cikk

Verstappen egyedülálló rekordot döntött – érdekes statisztikák a Brit Nagydíjról

Következő cikk

Will Buxton műsorvezető is csatlakozik a Motorsport.tv-hez

Will Buxton műsorvezető is csatlakozik a Motorsport.tv-hez
Hozzászólások betöltése