Binotto egyik szeme sír, a másik nevet
A Ferrari csapatfőnöke elégedetten nyilatkozott Charles Leclerc újabb futamgyőzelméről, mert mint mondta, nem indult jól számukra a hétvége. Carlos Sainz korai búcsújával kapcsolatban is kifejtette véleményét.
Az idei Forma-1-es szezon eddigi legsimább versenyét rendezték meg vasárnap az Albert Parkban, ahol Charles Leclerc végtelenül magabiztosan húzta be szezonbeli második győzelmét, növelve ezzel előnyét a világbajnoki pontversenyben.
Bár ezúttal is Max Verstappen lehetett volna a legnagyobb kihívója, de a regnáló világbajnok gyorsan leszakadt a monacóitól, majd a 39. körben meg is állt alatta a Red Bull, így idén már második alkalommal zárt pont nélkül futamot.
A Ferrari csapatfőnöke természetesen elégedetten beszélt Leclerc teljesítményéről, amit azért tart kiemelkedőnek, mert félő volt előzetesen, hogy a melbourne-i pálya karakterisztikája nem fekszik majd a maranellóiaknak.
„Nagyszerű volt a mai nap, ami elégtétel is számunkra, hiszen minden egyes futam más, de ma is jól teljesítettünk. Jól működött a csapatmunka, a beállításokat is jól kaptuk el, minden összeállt" - mondta Mattia Binotto a Sky Sport F1-nek.
„Nem indult könnyen a hétvége, az autó beállításai nem voltak egyensúlyban, Charlesnak fel kellett gyorsulnia, de nagyszerű munkát végzett a hétvégén. Megszerezte a pole pozíciót, teljesítette a verseny leggyorsabb körét és fantasztikus győzelmet aratott.“
A Ferrari öröme persze nem lehet felhőtlen, hiszen Carlos Sainz Jr. számára nagyon pechesen alakult a szombati kvalifikáció, a futamon pedig beragadt a rajtnál, majd gyorsan véget ért számára a futam.
Binotto kifejtette, a spanyol minden bizonnyal nagyon csalódott lehet, de a csapat kiáll mellette. „Megértjük a csalódottságát, mert tudjuk, mennyire fontos volt számára, hogy bizonyítsa, nagyon gyors tud lenni.“
„Pénteken és szombaton is sikerült ezt megmutatnia és egy jó időmérőt tudott volna teljesíteni, de sajnos a körülmények áldozatává vált. Ezt frusztrálttá tette, elveszítette a koncentrációt és a rajtja is rosszul sikerült a kemény keverékű gumikon.“
„Az ilyen dolgoknak nem szabad megtörténniük, de már nem tudunk változtatni“ - tette hozzá a csapatfőnök, aki szerint Sainz össze fogja szedni magát a következő versenyhétvégéig.
"Ismerem Carlost, vissza fog térni és erősebb lesz. Kíváncsian várom az imolai hétvégét és hogy lássam a tempóját az olaszországi pályán“ - fogalmazott Binotto.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.