Binotto: Csalódottak és mérgesek vagyunk!

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt nyilatkozta, hogy csalódottak és mérgesek a Belga Nagydíjon történtek miatt – évek óta először fordult elő, hogy a Ferrari bár mindkét autójával befejezte a futamot, de pontot nem szereztek.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, in the team principals Press Conference

FIA

A belga nagydíjhétvégén már a szabadedzéseken sejteni lehetett, hogy nem lesz túlságosan versenyképes a Ferrari, a maranellóiak két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel pedig az időmérő edzésen nem tudott bejutni a Q2-be.

A versenyen Leclerc jól rajtolt, egy ponton a nyolcadik helyen is állt, azonban a Ferrari egyenesbeli hátránya miatt gyorsan vesztette a pozíciókat, hiszen nem tudott védekezni a gyorsabb kocsik ellen.

Leclerc-nek ezután két lassú bokszkiállása volt, a második kiállásnál pedig az utolsó helyre esett vissza, ugyanis a Ferrarinak dolgoznia kellett a motor pneumatikus nyomásán. Végül a monacói pilóta a 14. helyig zárkózott fel, és 2 másodperccel a csapattársa, Sebastian Vettel mögött futott be – utóbbi egy kört sem teljesített a top-10-ben.

Még több F1 hír:

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto a verseny utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kocsijuk Spában aerodinamikai és motorerő-hátrányban is volt.

„Csalódottak és mérgesek vagyunk, ahogy a szurkolóink is – méghozzá okkal. Nehéz időszakot élünk meg egy olyan szezonban, aminél számítottunk arra, hogy kemény lesz, de egy ilyen időszakban egyenesen kell állnunk és előre kell néznünk, hogy túljussunk ezen a perióduson.”

„Ez az egyetlen mód, hogy kijöjjünk ebből a szituációból.” – zárta Binotto.

Hamilton az F1 vezetőit okolja az unalmas versenyekért…


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz a Renault-t megnézve bízik a Ferrari visszazárkózásában
Következő cikk A Mercedes komplex aero csomagja, amely hozzájárult a domináns 1-2-höz Belgiumban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország