Binotto: Beszéltem Leclerc-rel, nem értek vele egyet!

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondta, nem ért egyet a saját magát ostorozó Charles Leclerc-rel, és megerősítette, hogy ennek a kiesésnek nincs közé az ausztriai pedálgondokhoz.

Charles Leclerc, Ferrari, 1st position, Mattia Binotto, Team Principal, Ferrari, the Ferrari team celebrate victory

Charles Leclerc az élen haladva esett ki a Francia Nagydíjon, miután elvesztette az irányítást a Ferrari felett és a falnak csapódott. A maranellói istálló versenyzője magára vállalta a hibát, és azt mondta, ha 20-30 ponton fog múlni a bajnoki cím, tudni fogja, hogy ezen ment el.

A csapatfőnöke, Mattia Binotto kijelentette, hogy nem ért egyet a monacóival, és továbbra is bíznak Leclerc-ben, akinek így 63 pontosra nőtt a hátránya Verstappen mögött.

„Beszéltem Charles-lal, és nekem is ugyanezt mondta. De nem értek egyet vele, hiszen rengeteg különböző módon vesztettünk pontokat, és más módokon fogunk még szerezni pontokat” – kezdte Binotto a Francia Nagydíj utáni sajtótájékoztatón.

Még több F1 hír:

„Azt kell figyelnünk, hogy mit tudunk elérni, nem pedig az elvesztett pontokra kell koncentrálnunk. Charles egy bajnok, senki nem kételkedik benne a csapatban, bízunk benne. Még van hátra 10 futam, amiket megpróbálunk megnyerni.”

Binotto azt is megerősítette, hogy a kiesésnek nem volt köze az Osztrák Nagydíjon jelentkezett pedálproblémákhoz, és jól működött a védelmi rendszer Leclerc balesete után:

„A mostanihoz pedig semmi köze az ausztriai problémának. Amikor a pedálról beszélt, próbált hátramenetbe kapcsolni, de ilyenkor van egy védelmi rendszer. Szóval ez nem egy probléma volt, hanem így működik a rendszer.”

 

Magára a nagydíjra rátérve Binotto arra is rávilágított, hogy a kocsijuk tempója jó volt, valamint a gumikkal is sikerült jól bánnia az F1-75-ösnek:

„Gumikopás tekintetében jobban voltunk a Red Bullnál, Maxnál már 15 kör után jelentkeztek problémák. A kocsink nagyon erős, ezt Carlos teljesítménye is alátámasztja. Most lapoznunk kell, nincs értelme egy hozzá hasonló bajnok hibájáról beszélgetni.”

„Megbízunk benne, és Charles máris ott van a mérnökök körében, megnéztük a versenyének az adatait, és már mosolyog is. Ilyen egy bajnok ereje, aki tudja, hogyan kell lapozni” – mondta a csapatfőnök.

Mercedes: Majdnem 6 hónappal vagyunk lemaradva...


Így fest a Paul Ricard-i pálya...

 
megosztás
hozzászólás

Hamilton: remélhetőleg Magyarországon még közelebb lehetünk hozzájuk!

Perez dühös: elrontották a virtuális biztonsági autós fázist

Feliratkozás