Binotto: Az SF1000 jelenlegi formájában aerodinamikailag sérülékeny

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint az SF1000 pályán mutatott viselkedése merőben más volt, mint amit a tervezőasztalnál számoltak, így „aerodinamikailag sérülékeny” az autó.

Binotto: Az SF1000 jelenlegi formájában aerodinamikailag sérülékeny

Miközben a csapat egy komoly fejlesztési csomagon dolgozik, amelyet a Magyar Nagydíjon kezdhetnek el bevezetni, a Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto arról beszélt, mi lehetett a problémájuk a tél folyamán. Miután idén sokkal inkább a leszorítóerőre akartak koncentrálni, Binotto szerint aerodinamikailag nem volt elég „robusztus” az autó ahhoz, hogy felvegyék a harcot a Mercedesszel és a Red Bullal.

A Motorsport.com kérésére, hogy mondja el, mit találtak a tesztek óta, így válaszolt: „A téli teszteken az autó nem úgy teljesített, ahogy vártuk. Nem azt mutatta a pályán, amit a tervezésnél számoltunk, szóval a tervek és a pálya között komoly félrehordás volt.”

„Először azt kellett megérteni, hol van ez a félrehordás, ezt már akkor láttuk nagyjából, amikor visszatértünk a gyárba, de a karantén miatt nem nagyon tudtunk rajta dolgozni. Arra viszont rájöttünk, hogy elsősorban aerodinamikai jellegű problémáink vannak.”

Még több F1 hír:

„Végül ráébredtünk, hogy a gond ott lehet, hogy ezúttal arra mentünk, hogy minél nagyobb leszorítóerőt generáljon az autó, mert tavaly ez volt a legnagyobb gyengeségünk. Az a helyzet, hogy amivel előálltunk, túlságosan sérülékeny, amikor pályára visszük.”

Binotto jelezte, hogy egy sor újítást készülnek hozni, melyek az autó teljesítményét fokozhatják, ezek első lépése a Hungaroringen érkezhet: „Egyszerűen most próbálunk hátralépni, felmérni a helyzetet és aztán később, mikor ez megvan, a helyes irányba előrelépni.”

„Abban reménykedünk, hogy Magyarországra már hozhatunk fejlesztéseket, előtte semmiképpen sem. Remélhetőleg addigra, ha minden hibát nem is javítunk ki, de egy lépést mindenképpen teszünk a jó irányba. Addigra már tudni fogjuk, hol vagyunk a többiekhez képest.”


Egy kulisszák mögötti videó, ami megmutatja, hogy a matricázás mennyire fontos a Forma-1-ben, elsősorban a szponzorok miatt. Egy kis érdekesség az olaszoktól.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Ferrari továbbra sem akarja megosztani az FIA-val kötött megállapodás részleteit
Előző cikk

A Ferrari továbbra sem akarja megosztani az FIA-val kötött megállapodás részleteit

Következő cikk

Horner: Az lenne a legfairebb, ha már ma óvnánk a DAS ellen!

Horner: Az lenne a legfairebb, ha már ma óvnánk a DAS ellen!
Hozzászólások betöltése