Binotto: Az egész csapat felelős, elsődlegesen én!

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azt nyilatkozta, hogy az egész csapat felelős a jelenlegi helyzetért, de az első helyen ő, mivel ő a csapatfőnök. Emellett azt is elmondta, az idei szezonban sok a korlátozás, de jól teljesít a tesztpadon a 2021-es erőforrásuk.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Andy Hone / Motorsport Images

A Ferrari tavaly a csapatbajnoki második pozícióban végzett, és a szezon folyamán az egyik legerősebb konstrukció volt. Idén viszont szenved a maranellói alakulat: Spában értek el a mélypontra, ahol egyik autóval sem tudtak bejutni a Q3-ba, és mindkét kocsijukkal messze voltak a pontszerzéstől.

Ennek következtében csak az ötödik helyen állnak a konstruktőrök között, és nagyon közel van hozzájuk a Spában remeklő, jelenleg hatodik helyen álló Renault is.

Mattia Binotto tavaly év elején lett a Ferrari csapatfőnöke, és elmondta, elsősorban övé a felelősség a jelenlegi helyzet miatt, és nem neki kell döntenie arról, hogy ő-e a megfelelő személy a pozíció betöltésére.

„Hogy ki felelős? Az egész csapat, és az első helyen én, hiszen én vagyok a csapatfőnök. Arról pedig, hogy én vagyok-e a megfelelő személy ennek a szerepnek a betöltésére, nem én döntök.”

Még több F1 hír:

Binotto emellett azt is elmondta, hogy nem lesz gyors a Ferrari visszatérése az élmezőnybe.

„Hogy mennyibe időbe fog telni? Szerintem ha visszatekintünk a korábbi győzelmi ciklusokra, ezeknek a kialakulásához mindig több év kellett. A Forma-1-ben nincsenek varázspirulák. Türelemre és stabilitásra van szükség.

Az új technikai szabályok bevezetésére a 2022-es szezontól fog sor kerülni, a változtatásoktól pedig azt remélik, hogy közelebb tud kerülni egymáshoz a mezőny, így lehetősége lehet a Ferrarinak a felzárkózásra.

Eközben viszont az F1 számos fejlesztési korlátozást vezetett be a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt, így pedig az idei és a következő szezonra nézve keményebb feladat az előrelépés.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A motorfejlesztés erre a szezonra be van fagyasztva, így ezen a téren nem tudunk semmit sem csinálni. Már a következő évre fejlesztjük az erőforrásunkat. Pillanatnyilag jól haladunk vele a tesztpadon.

„Az autó kapcsán is vannak korlátozások. Tehát mik a terveink? Az elsődleges tervünk az, hogy a következő idényekre fókuszálunk. Elsődlegesen 2021-re, de közben 2022-re is.”

„Szerintem ahhoz, hogy jól teljesítsünk a következő években, szükség van arra is, hogy megértsük, mik jelenleg a gyenge pontjaink, és hogy biztosan kijavítsuk ezeket a problémákat.” – így Binotto.

„A Ferrarinak mindig gyorsabbnak kellene lennie az Alfa Romeónál!”


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Miközben jöttem, láttam, hogy Ricciardo felém mutatja a középső ujját…
Következő cikk Egy meglepő statisztika: Leclerc-nek 12 kör is elég volt, Albonnak 49 sem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország