Binotto: az akadémiánk célja nem az, hogy az F1-re neveljük a versenyzőket

A Ferrari az egyik ügyfélcsapatánál, a Haasnál helyezte el Mick Schumachert, hogy ezzel jobban fel tudják mérni, megvan-e benne a potenciál arra, hogy idővel majd felléphessen a gyári istállóhoz is, mondja a Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto.

Mick Schumacher, Ferrari

Mick Schumacher, Ferrari

Ferrari

Schumacher csillaga egyre fényesebben ragyog, miután tavaly sikerült neki elhódítania a Formula 2-es bajnoki címet is. A német pedig ezek után egy többéves szerződést írt alá az amerikai Haasszal, így idén már be is mutatkozhat az F1-ben.

A 21 éves versenyző emellett tagja a Ferrari Versenyzői Akadémiájának is, akik már karrierje korai szakaszától segítették az előmenetelét, és lehetőséget adtak neki arra, hogy a vörös csapat tagja lehessen, miközben több ízben is tesztelhetett már F1-es autót, legutóbb például a múlt héten ült be a 2018-as SF71H-ba Fioranóban.

„Mick Schumacher lesz a Haas egyik pilótája idén, ami számunkra remek lehetőség, mert megmutathatjuk, hogy milyen erős az együttműködésünk. Mick tagja az akadémiánknak, melynek célja nem az, hogy az F1-re neveljük a versenyzőket, hanem az, hogy olyan pilótákat neveljünk ki, akik egy nap majd a Ferrarinál mehetnek, a vörös autóban” – mondta Binotto.

Még több F1 hír:

„Amikor az F2-ből fellépsz az F1-be, a legelső évben nem lehet még egyből a Ferrariba ülni, mert az túlságosan is nagy felelősség lenne, miközben még nincsen elég tapasztalat.”

„Tudván tehát, hogy vannak ügyfélcsapataink vagy partnereink, akikre számíthatunk, hogy náluk fejlődhetnek a pilótáink az F1-ben; ez egy fontos lépcsőfok” – magyarázta Binotto, hogy milyen filozófia mentén kezelik a versenyzőiket.

Ettől függetlenül azért a Ferrari versenyzői stratégiája változott az utóbbi időben, hiszen 1968 óta most lesz a legfiatalabb felállásuk Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal, ráadásul mindkettőjüknek hosszabb távra szól a szerződése.

Hamilton sohasem gondolta volna, hogy...


Hatalmas baleset a Super Formulában

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szavazás február 21-én, Marko optimista: nem kell mindenkinek egyetértenie velünk
Következő cikk Brawn: nagy kár lenne, ha Lewis a visszavonulás mellett döntene

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország