Binotto: „Alig várjuk, hogy vége legyen ennek az évnek”

A Ferrari csapatvezetője elmondta, hogy ugyan sokat fejlődtek az idei évben, mégis nagyon várja már, hogy lezárhassák az ezt a fejezetet és egy újat kezdhessenek 2022-ben.

Binotto: „Alig várjuk, hogy vége legyen ennek az évnek”

A katari futam már majdnem biztossá tette, ami Dzsiddában akár véglegessé is válhat: a Ferrari végezhet az idei konstruktőri bajnokság harmadik helyén, megelőzve a McLarent. Egy ilyen eredmény ugyan pár éve még katasztrófa lett volna, a tavalyi szenvedést követően viszont most mégis komoly teljesítmény a részükről.

A vörösök 39,5 ponttal vezetnek a wokingiak előtt, és elég nehéz elképzelni, hogy az utolsó két versenyen ezt le lehessen dolgozni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a McLaren mindössze négy egységet szerzett a legutóbbi triplahétvégén.

Ennek ellenére a Katari Nagydíj azért a Ferrarinak sem sikerült a legjobban, hiszen két, papíron lassabb istálló, az Alpine és az Aston Martin is legyőzte őket. Emellett pedig a pilóták nem is igazán nyomhatták a futam során, mivel folyamatosan a gumikat kellett óvniuk, hogy működésre tudják bírni a stratégiát.

Még több F1 hír:

Ha megnézzük a bajnoki állásokat, akkor igazából az egyetlen elérhető cél számukra az maradt, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz esetleg megelőzze valahogy Lando Norrist az egyéni pontversenyben az ötödik helyért.

Mattia Binotto csapatfőnök is hasonlóan látja a helyzetüket, és érzése szerint már inkább 2022-re kell figyelniük, mivel az idei szezonnak jóformán vége van számukra. „Megtanultuk, amit meg kellett tanulnunk” – mondta a Corriere dello Sportnak.

„Már nem fejlesztünk semmit, és elkerülhetetlen, hogy egy új fejezetet nyissunk a jövő évi autó miatt. Őszinte leszek: már alig várjuk, hogy vége legyen ennek az évnek.” 2022 sok szempontból az igazság éve lesz Maranello és Binotto számára is.

Az új szabályok érkeztével szinte kötelező lesz visszatérniük az élmezőnybe, és fontos lesz, hogy újra a dobogókért és futamgyőzelmekért harcolhassanak minden egyes hétvégén. Ha ezt nem tudják majd teljesíteni, akkor az vélhetően kudarcnak fog számítani.

Steiner szerint a Haas legjobb idei futama volt a katari

megosztás
hozzászólás
Egykori F1-es: Bottas nem akar segíteni Hamiltonnak
Előző cikk

Egykori F1-es: Bottas nem akar segíteni Hamiltonnak

Következő cikk

Brawn: mindig is frusztrált, hogy Fernando csak két világbajnoki címet szerzett

Brawn: mindig is frusztrált, hogy Fernando csak két világbajnoki címet szerzett
Hozzászólások betöltése