Binotto a fiatal pilótáik fejlesztésre használja a partnercsapatokat

Mattia Binotto örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ügyfélcsapataik révén lehetőséget tudnak biztosítani a fiatal tehetségeik számára, akik így egy napon talán majd a vörösöknél is szerephez juthatnak.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari két ügyfélcsapattal is rendelkezik a Forma-1-ben a Haas és az Alfa Romeo révén, akiket erőforrásokkal lát el, amiért cserébe lehetőséget tudnak biztosítani a fiatal pilótáik számára, hogy az F2 után a Forma-1-ben is bemutatkozhassanak. Ezzel pedig arra is esélyük nyílik, hogy ha megfelelő fejlődési utat járnak be, később a maranellói gárdánál folytassák pályafutásukat.

Antonio Giovinazzi, aki szintén a Ferrari pilótaprogramjának tagjaként került be a száguldó cirkuszba, két évvel ezelőtt csatlakozott az Alfa Romeo csapatához a világbajnok Kimi Raikkönen mellé. Legutóbb pedig Mick Schumacher kapta meg a bemutatkozás lehetőségét, hiszen 2021-től kezdve a Haas pilótája lesz.

Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia tehát egyértelmű előrelépést könyvelhet el azzal, hogy az F2-es bajnoki cím megnyerése után jövőre a Scuderia Ferrari egyik partnercsapatánál debütálhat az F1-ben.

Még több F1 hír:

Természetesen az sem meglepő, hogy Mattia Binotto szeretné levenni a nyomást a fiatal német pilóta válláról, aki édesapja miatt hatalmas elvárásokkal néz szembe, így a döntésben az is szerepet játszott, hogy a 21 éves versenyző egy kevésbé intenzív környezetbe kerüljön, ahol talán a rivaldafény sem lesz akkora.

„Azt hiszem, mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Forma-2 után rögtön leigazoljunk egy fiatal pilótát a csapatunkba” – jelentette ki Binotto a Motorsport.com közlése szerint. „A felelősség túl nagy lenne, és a tapasztalat hiánya miatt nehéz lenne a fiataloknak rögtön erős eredményeket szállítani.”

 

„Az ilyen esetekben az ügyfélcsapatok a segítségünkre vannak, hiszen lehetőséget biztosítanak a fiatal tehetségeink számára, hogy megszerezzék a szükséges tapasztalatot, mely felkészíti őket az F1-re. Az, hogy Mick csatlakozott a Haashoz megmutatja azokat az előnyöket, melyek a partnerségünkből származnak.”

„Fontos megérteni, hogy a junior programunknak az a célja, hogy fejlessze a pilótáinkat, megadva nekik a lehetőséget, hogy egy nap majd Ferrari versenyzők válhassanak belőlük. Ez azt is jelenti egyben, hogy ezeknek a fiataloknak 100 százalékosan készen kell állniuk és a legmagasabb szinten kell teljesíteniük.”

Binotto azzal kapcsolatban is kifejtette a véleményét, hogy arra számít, Schumachernek egy teljes évre szüksége lesz a Forma-1-ben ahhoz, hogy megmutassa a benne rejlő tiszta potenciált. A fiatal német eddigi pályafutása során általában lassabban vette fel a ritmust, ám ha eltelik egy kis idő, óriási előrelépésre képes a teljesítményét illetően.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, nagyon nehéz lesz neki az elején” – mondta Binotto. „Ha visszanézünk a múltra, láthatjuk, hogy az F3-ban és az F2-ben is csak a második évében nyújtotta a legjobbját. Mick munkamódszere az, hogy folyamatosan tanul és fejleszti magát, hogy erőssé váljon, hogy aztán a szezon második felében remekül teljesítsen.”

Mattia Binotto csapatfőnök tehát arra számít, hogy a fiatal német pilótának legalább egy évre szüksége lesz, és majd a másodikban mutatja meg valódi tehetségét.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin hazugságvizsgáló szenzorokkal készül 2021-re
Következő cikk A JACK & JONES elhatárolódik Mazepin viselkedésétől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország