Binotto: a Ferrari továbbra is csak „kívülálló”, nem 2022 esélyese

A vörösök csapatvezetője, Mattia Binotto ragaszkodik ahhoz, hogy a Ferrari csupán „kívülálló” egyelőre a bajnoki esélyeket illetően, hiába mutatták eddig talán ők a legmeggyőzőbb teljesítményt a barcelonai teszten.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az F1-75 már a szerdai kezdés óta folyamatosan az élmezőnyben tanyázik, és miközben az autó viszonylag gyorsnak tűnik, stabilan is rója a köröket. Ezt a teljesítményt már lényegében 2020-ban megalapozták, amikor csak hatodikak lettek a konstruktőri pontversenyben.

Ez ugyanis a szabályok miatt lehetővé tette számukra, hogy 2021-ben a legnagyobb riválisoknál több időt tölthessenek a szélcsatornában és többet foglalkozhassanak a CFD-s elemzésekkel is. A tavalyi harmadik hely pedig azt jelenti, hogy a Mercedesnél és a Red Bullnál továbbra is többet foglalkozhatnak az autójukkal az említett területeken.

A kiosztás ugyan az idei év júliusáig él, de ez még egy így is jelentős előnyt biztosíthat számukra az idény első felében. A tavalyi legnagyobb ellenfelük, a McLaren viszont valamivel több aerotesztet végezhet, mivel ők tavaly negyedikek lettek a csapatok között.

Még több F1 hír:

Amikor azonban a Motorsport.com megkérdezte a Ferrari csapatvezetőjét, hogy mennyit profitáltak a szabályokból, ő igyekezett kisebbíteni a hatást. „Ha megnézzük a mennyiséget, akkor néhány extra alkalomról van szó csupán egy éven belül, ami talán körönként egy tizedet hozhat, ha nagyon jól csinálod.”

„Ennyi az egész, és onnantól már arról szól, hogy mennyire jól menedzseled a prioritásokat, mennyire vagy hatékony és jó a különböző tevékenységeknél. Ha pedig megnézzük a Mercedest és a Red Bullt, látszik, hogy mennyire erősek voltak tavaly. A szabályok pedig szerintem azért kerültek bevezetésre, hogy segítsék azokat, akik kevésbé hatékonyak.”

„A Ferrarinak viszont fontos volt, hogy a fókuszt a 2022-es autóra helyezze. Mindig is mondtuk, hogy ez egy jó lehetőség. Most pedig már pályán vagyunk és próbáljuk megérteni az autót. Hogy mennyit profitáltunk az egészből, azt majd a következő hónapok mondják meg, nem a következő napok.”

„Legalább négy-öt futam fog kelleni, mire meglátjuk az autók valódi potenciálját, mert annyi mindent kell megtanulni, megoldani. Már az első futam is egy teljesen eltérő helyzet lesz, hiszen komoly hőségre számíthatunk, a pálya karaktere pedig egészen más” – folytatta Binotto.

„Őszintén szólva szerintem nem mi vagyunk a legerősebb csapat. Még mindig csak kívülállók vagyunk, nem favoritok.” Azt persze ő is tudja, hogy a teszt eddig jól alakult számukra, de ettől még rengeteg a tanulnivaló.

 

„Még mindig nagyon korán van. Mindig jó, ha folyamatosan tudsz körözni, mert időbe telik az új autó megértése. Ha pedig sokat mész, akkor sok adatot is gyűjtesz. A tempót viszont még nem érdemes elemezni. Az látszik, hogy közel vagyunk, ami az új szabályok egyik célja volt.”

Binotto még elmondta, hogy büszke az F1-75-re és arra, ahogyan a csapat visszakapaszkodott a nehéz időszakból. „Egységesek vagyunk. Az utóbbi években voltak kemény pillanatok. Nyilván 2020, de 2021 sem volt egyszerű, és ilyenkor a legnehezebb egységesnek maradni.”

„Az autónk azonban gyönyörű. Talán már nem olyan gyors, mint mondjuk a tavalyi, de gyönyörű. Büszke vagyok az egész csapatra. Nagy élmény együtt dolgozni mindenkivel.”

Alonso alatt megadta magát az Alpine

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mazepin: annyit tehetek, hogy a munkámra koncentrálok
Következő cikk A Pirelli számára égetően fontos az esőgumik tesztje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország