Binotto: a Ferrari lendülete sokat számít 2022-re

A Ferrari szerint sokat fog számítani, hogy miként tudják zárni az idei F1-es szezont, még akkor is, ha jövőre teljesen új autók érkeznek a sorozatba.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Mark Sutton / Motorsport Images

Az olasz alakulat az utóbbi hétvégéken el tudott húzni a McLarentől a konstruktőri bajnokságban, hiszen jelenleg 31,5 pont az előnyük, és már csak három nagydíj van hátra.

Ugyan az idei autók tempója nem fog igazán számítani a következő szezont tekintve, Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője mégis úgy gondolja, hogy vannak olyan fontos tényezők, amelyeket tovább tudnak vinni.

„Szerintem igenis releváns, ami most történik. Főként a versenyek menedzselése szempontjából, de persze ott van Carlos is, akinek hozzá kell szoknia az autóhoz és a folyamatainkhoz” – magyarázta a Motorsport.com-nak Binotto.

Még több F1 hír:

„Legyen szó a stratégiáról, a gumimenedzselésről, az összes folyamatról, amelyet a versenyzőkkel együtt fejlesztettünk ki. A futamok végrehajtása terén fejlődtünk idén, versenyről versenyre, ez pedig igazán hasznos lesz 2022-ben is.”

„Ugyanakkor nem kizárólag erről van szó. Ahogyan a csapattagok végzik a munkájukat, az is sokat számít, és véleményem szerint jó úton haladunk. Az autó persze más lesz, de ettől még a célok, a munkavégzés módja még hasonló lesz. Ez mind része a fejlődésnek, valamint a mérnökök, emberek és pilóták közötti interakciónak.”

Ugyan a Ferrari részben az új erőforrásának is hála át tudott lépni a McLarenen a sorrendben, Binotto szerint ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetnek nehézségeik a hátralévő hétvégéken. „Minden futam más lehet. Most Katar következik, ahol még sosem versenyeztünk. Sok gyors kanyar található rajta, szóval akár újra gondot okozhat a gumikopás.”

„Fel kell készítenünk magunkat erre. Katar más képet mutathat, mint a korábbi futamok. 31,5 pontos az előnyünk, ami fontos, de szerintem ettől még minden egyes eseményt azonos szintről kezdjük meg, és csak rajtunk áll, hogy elöl tudunk-e maradni.”

Ricciardo nem akar fordított rajtrácsos futamokat látni az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzi kritizált, Vasseur válaszolt: „Profinak kell maradnunk”
Következő cikk Tost szerint Gasly futamról futamra jobb pilótává válik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország