Binotto: a Ferrari ismét visszatér majd a győztesek útjára

Mattia Binotto „komolyan hiszi”, hogy eljön majd az a nap, amikor a Ferrari a Mercedesszel harcol majd a bajnoki sikerért, miután vasárnap végig kellett nézniük, ahogyan a német márka átadja rekordjukat a múltnak.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari in the press conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes újabb kettős győzelmet aratott, és bebiztosították a csapat zsinórban hetedik konstruktőri bajnoki címét is. Ez az első alkalom az F1 történetében, hogy egy csapatnak sikerült egymás után hétszer is a bajnoki győzelem.

A Mercedes előtt a Ferrarié volt a rekord hat egymás utáni csapatbajnoki címmel, melyeket 1999 és 2004 között zsebeltek be. „Gratulálni szeretnék a Mercedesnek a konstruktőri bajnoki címhez” – mondta Binotto.

Még több F1 hír:

„Tudjuk, hogy még nagyon hosszú út áll előttünk, mire ismét hasonló célokért harcolhatnánk, de már jó néhányszor meg tudtuk csinálni a történelmünk során, és komolyan hiszem, hogy újra sikerülni fog.”

A Ferrari a dupla pontszerzés felé haladt Imolában, de végül Sebastian Vettelnél elszúrták a kerékcserét, így a német lecsúszott a top 10-es helyezés lehetőségéről.

Charles Leclerc az ötödik helyen végzett, Vettelnek végül azonban csak a 12. pozíció jutott, miután 13 másodpercig rostokolt a bokszban, miután a Ferrarinak két kerékkel is gondja adódott.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, makes a stop

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, makes a stop

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Binotto azonban örül annak, hogy látja az előrelépés jeleit a tempójuk tekintetében, még ha csekély javulásról is legyen szó. „Látni lehet, hogy kezdjük megerősíteni az utóbbi futamokon tett fejlődésünket, főleg a versenytempó tekintetében, több különböző karakterisztikájú pályán is.”

„Ez fontos a szezon hátralévő részére, valamint 2021 szempontjából is. Charles ismét jó munkát végzett a gumik menedzselése terén és a helyének megtartásával is. Sebnek is erős versenye volt. Nagyon sajnáljuk a problémát, amely megfosztotta őt egy top 10-es helytől és a pontszerzéstől.”

A Ferrari a mostani eredménye révén továbbra is a hatodik helyen tanyázik a bajnokságban a maga 103 pontjával. 31 egységgel vannak az ötödik Racing Point mögött, és 14-gyel vezetnek az AlphaTauri előtt.

Ricciardo megtiszteltetésnek veszi, hogy Hamilton is ivott a cipőjéből


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedesnél el sem hitték, mennyit veszít Bottas a törmelék miatt
Következő cikk Magnussen elmondta, milyen problémákkal küzdött tegnap

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország