BRÉKING

Bianchit a Ferrari juttatta szerződéshez: ettől még nem lesz olasz motorja a Marussiának?

Jules Bianchi fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ő egy versenyző, és semmi köze a motorokhoz. Valóban a Ferrari segített neki elhelyezkedni a mezőnyben, de mindez nem egyenlő azzal, hogy a Marussia jövőre az olaszok motorjait fogja használni.

Bianchi továbbra is hangsúlyozza, jelenlétének semmi köze ahhoz, hogy a Marussia esetleg Ferrari-motorokra válthat 2014-től. A szavai egészen másról tanúskodnak, miután felelevenítette, hogyan kapott szerződést az idei szezonra. A francia így felelt arra a kérdésre, hogy a derült égből jött-e a megállapodás, vagy már korábban is egyeztettek a csapattal.

„Semmit. Ez nagy meglepetés volt nekem. A Ferrari felajánlotta, hogy menjek el Barcelonába a tesztre, és nézőként vegyek részt rajta, majd azt mondták, hogy a Marussiánál versenyezhetek. Tényleg meglepett. Egy nappal később minden világos volt”- mondta a Motorsport-Totalnak.

Azt továbbra is tagadja, hogy az ülése kapcsolatban állna a motorváltással. „A motor egy teljesen más téma. Versenyző vagyok”- folytatta. „A Ferrari Akadémia tagja vagyok – a Ferrarinak pedig fontos volt, hogy a Forma-1-ben menjek. Ebben támogattak, és segítettek, hogy találjak valamit. A Marussiával is felvették a kapcsolatot – és minden klappolt. De én és a motorok két teljesen különböző témát jelentünk”- hangsúlyozta még egyszer.

A kanadai hétvége elég nehezen ment eddig, mivel pénteken rövidre sikerült a programja, tegnap pedig a harmadik edzést rövidítették le a felére, köszönhetően a pályán zajló javításoknak.

„Ez egy frusztráló nap volt, mivel pénteken erősnek tűntünk szárazon, és egy száraz versenyre számítok”- mondta az időmérő után. „A mai napot meglehetősen elmosta az eső, mert annak ellenére, hogy nem esett erősen, a pálya folyamatosan nedves volt és változott a nap folyamán. Mint a legtöbb csapat, kockáztattunk a Q1 elején, és feltettük a szuperlágyat a felszáradó pályán. Sajnos még mindig csúszott és szerencsések voltunk, hogy visszaértünk a garázsba interért”- elemezte az időmérőt.

„Sohasem volt egy tiszta köröm, mivel minden alkalommal volt az ideális íven egy-egy pocsolya, így nem tudtam szert tenni a kellő kiegyensúlyozottságra, hogy eleget fejlődhessek. Remélem, hogy száraz marad az idő, és a pénteki pozitívumokra koncentrálhatunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sauber és Force India: hogy is volt ez?
Következő cikk A Forma-1 mezőnye egyre nehezebben bírja az utazásokat: Jövőre 21 verseny?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország