Bianchi megszokta, hogy gyakran lekörözik: kemény, de jó iskola

Jules Bianchi bevallotta, hogy nem könnyű az élet a mezőny végén, de hasznos leckéket vesz. Természetesen az a cél, hogy a tanulóévek után a Ferrari versenyzője legyen.

Bianchi elismerte, hogy az évet jobb autóval kezdték, mint a Caterham, de a „zöldek” sikeresebben fejlesztették az autót náluk. A francia eddigi legjobb eredménye egy 13. hely, és az első versenyek óta nem igazán tudnak villantani az MR02-vel. Ennek ellenére nem kérdéses az újoncban rejlő potenciál.

„Folyamatosan fejlődök. Ez az autó még mindig nagyon gyors, és ugyanolyan stílusban kell vezetnünk, mint mindenki más a mezőnyben”- mondta a Speedweeknek.

„A hosszabb edzéseken tudsz próbálkozni azzal, hogy optimalizáld az abroncsok kopását. Az is jó tapasztalat, hogy a mezőny végén vagy. Összességében túl messzire vagyunk a középmezőnytől. Az élen természetesen keményebbek a párharcok, mivel a topcsapatok sokkal gyorsabban fejlesztenek”- folytatta.

Jövőre már azért jobb lenne nagyobb célokat teljesíteni, miközben a Ferrari motorjai szólnak mögötte. Mint elmondta, „semmit sem tud” az új egységekről, de „reméli, hogy az új motorok leegyszerűsítik a dolgokat”.

„Ezt nehéz megmondani – általában véve elmondható, hogy fejlődni akarok, és jobb formában akarok lenni, mint idén. Egy rajtpozíció a mezőny közepén és az első pontok megszerzése előkelő helyet foglalnak el a listámon”- mondta a francia a céljairól, aki eldobta az MR02-őt az első edzésen Suzukában.

Idén sokszor lekörözték… „Ezt már gyakran átéltem, és ezért is gyakoroltam azt, hogyan tegyem szabaddá az utat. Ehhez hozzászoksz. Természetesen sok időt veszítesz vele, nagyjából 12 másodpercet körönként. Hozzájön még az is, hogy a mezőny végén nehezebb üzemi hőmérsékletűre hozni a gumikat. Ez egy kemény, de jó iskola.”

A Marussia üléséhez a Ferrari segítette hozzá, és továbbra is az Akadémia tagja. „Természetesen; remélem, egy nap elég jó leszek, hogy egy Ferrarival teljesítsek nagydíjat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING