Bianchi már nagyon kiéhezett a belga ízekre

Jules Bianchi türelmetlenül várja, hogy pénteken végre ismét pályára gurulhasson az MR02-vel, és megízlelje a belga aszfaltcsíkot.

Bianchi nagyon örült a nyári szünetnek, de mint elmondta, már egy hét után ismét autóba ült volna. A Marussia fiatal újonca mérlegelte az eddig történteket, és még erősebben várja a folytatást.

„Egyik oldalról mindenki számára nagyon fontos a sportban, hogy legyen egy jó hosszú szünet”- mondta a francia versenyző.

„A másik oldalról meg elmondhatom, már egy hét után készen álltam arra, hogy ismét versenyezzek! Ez már három hete volt, így nagyon várom Spát ezen a hétvégén, és egyben a szezon második felét, mely nagyon fontos számunkra – 100 százalékot kell adnunk, hogy biztosra menjünk, elérjük a céljainkat. A szünet alatt arra is lehetőségem volt, hogy reflektáljak a debütáló szezonomra; azon gondolkodjak, miként tudom összerakni a tapasztalatokat, hogy még erősebbé váljak. Egyben a fizikai állapotomra is koncentráltam, így a lehető legjobb szinten tudok teljesíteni az elkövetkező futamokon.”

„Egy jó kis verseny lesz Spában, mivel ez egy fantasztikus pálya, és nagyon különleges lesz első alkalommal megízlelni egy F1-es autóval”- zárta a Marussia újonca.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING