Bevált a Honda hétfői jóslata: már felülmúlták az eddigieket

Bevált a Honda hétfői jóslata: már felülmúlták az eddigieket

A cikk születésének pillanatában Fernando Alonso 11 kört tett meg Jerezben kedden, a harmadik tesztnapon. Csapattársa és a motorszállító abban bízott, sikerült megtenni a lépést annak érdekében, hogy felülmúlják az eddigieket.

Alonso és Button is 6-6 kört tett meg kezdésnek, ami nem sok, de várható volt. A Honda teljesítményét árnyékolja, hogy mindenki más már a második évben van a V6-os hibridekkel.

"Számítottunk rá, hogy fogós lesz"- kezdte Button tegnap este a paddockban. "Talán a következő két nap sem lesz sétakocsikázás. Ugyanakkor, az embereknek elég rövid a memóriája. Vessünk egy pillantást az előző téli szezonra; az első teszt mindenki számára nagyon kemény volt 2014-ben. Nem aggódunk. Egyszerűen csak reménykedünk, hogy megoldottuk a problémát. Az utolsó nekifutás alatt úgy tűnt, megoldottuk a dolgot, remélem, holnap kicsit könnyebb lesz"- mondta a brit bajnok.

"Elég megnézni, hol állt a Red Bull tavaly az első teszteken, és akár még az utolsón is Bahrainben, majd a második helyen végeztek az első nagydíjon"- példálózott a McLaren versenyzője. "Mindig is tudtuk, hogy az első teszt nehéz lesz - ahogy mindig az. Ez most egy nagyon komplex rendszer. Már meg tudtunk oldani pár dolgot. Holnap meglátjuk, hol állunk"- zárta Button.

//

Post by www.f1-live.hu.

Yasuhisa Arai meglehetősen pozitív hangnemben beszélt a második nap után. "Ez egy újabb trükkös nap volt, de úgy érezzük, sikerült felülkerekedni a legfőbb problémán, ami akadályozta a munkát az első két napon. Annak ellenére, hogy nem köröztünk sokat, fontos tanulási folyamat volt a mérnökeink számára, akik tényleg elkezdtek kialakítani egy szoros munkakapcsolatot a McLaren minden emberével - ez nagy pozitívum. Ami a holnapot illeti, reméljük, hogy sikerült továbblépni, és több kört tudunk megtenni."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING