Forma-1 2017

Beszólok: „Rosberg még ahhoz is gyenge, hogy megvédje a címét…”

Az olvasók nem kímélték a visszavonuló Nico Rosberg-et, aki ezzel esélyt sem ad magának a címvédésre, vagy Lewis Hamilton visszavágására.

Az elmúlt héten olyasvalamit élhettünk át, amire egyáltalán nem számítottunk. Pár nappal azután, hogy Rosberg bajnok lett a Forma-1-ben, bejelentette a visszavonulását. Az olvasók közül sokan hosszú percekig nem akarták elhinni a bejelentést, ami nem csoda, hiszen erre igencsak rég volt példa.

Nicót sokan emiatt „gyávának” bélyegezték, és rengeteg negatív komment született, amik enyhén szólva sem méltatják az első és egyben utolsó F1-es címét. Ezekből láthattok most néhányat, melyek a hivatalos Facebook oldalunkon születtek.

„A csúcson kell abbahagyni.... Az életben még egyszer ilyen szerencséje nem lesz.”

„Sokan álmodnak ilyen helyről, ami neki volt és most feladja. Azért valljuk be, kerülhetett volna valamilyen s*ar autóba is. Csak nézné a többi piros lámpáját hátulról.”

„Jól teszi! Ekkor malaca úgy se lesz soha többé!”

„Köszönjük Rózsi... Viszlát. Ezzel saját maga is bevallotta, hogy nem egy igazi bajnok típus. Számomra olyan, mint Villeneuve. Egy átlagos pilóta egy bajnok autóban. Ezt Ross Brawn is megmondta, hogy nincs benne az a plusz, ami Hamiltonban. Az igazi bajnokok nem elégszenek meg egy címmel, mint pl. Vettel, Hamilton, Alonso.”

„Még ahhoz is gyenge hogy megvédje a címét… Csak sírt egész idényben mint egy kisgyerek...”

„Így kerüli el, hogy ne kapjon pofont jövőre, ha nem tud ismételni. Mindegy mit mond, mert eddig semmi jele nem volt annak, hogy akár csak kicsit is fontolgatná. Sőt.”

„Végül is érthető... Mindenki arról nyilatkozott, írt, hogy ha jövőre Rosberg nem bizonyít Hamilton ellen, akkor az nagyon égő lenne számára, erre hirtelen visszavonul. Persze biztos semmi összefüggés nincs a kettő között. :D (Még mindig jobb visszavonulni egy VB-címmel, mint visszavonulni, miután teljesen lenullázta az előző évi VB-cím értékét.)”

„Jól tette. Tőle csak jobb érkezhet a Mercihez.”

„Lehet örülni kérem szépen. Ezt akarták a legtöbben. Hamilton karácsonyi ajándéka. Nagyon sajnálom. Sok sikert neki! Nincs az a pénz, amiért megérné...”

„Ez az ember nem világbajnok, csak szerencséje volt, mégis világbajnokként fognak rá emlékezni. Ezt ő és a csapata pontosan tudja, ezért léptetik most le, ciki volna ezek után a következő év. Egy igazi világbajnok nem minden esetben a teljesítményében látszik, sokkal inkább a kitartásában, hozzáállásában, ez ebből az emberből teljesen hiányzik... Elveszett a F1 varázsa.”

„Ezt a Mercedes előre tudta.... és ezért kellett neki idén mindenáron nyerni.... !!! Szerintem akkor is csak egy szerencsés pilóta, aki jókor volt jó autóban... De ezért még vb cím nem jár neki....!!!

„9 éve vagyok Hamilton szurkoló. Igazából soha nem volt szimpatikus Rosberg, de ma nagyot nőtt a szememben. Azt kívánom neki, hogy rendeződjön a viszonya Hamiltonnal, ugyanolyan jó kapcsolatuk legyen egymással, mint gyerekkorukban volt. További sok sikert az életben, aztán szeretnénk még versenyautóban látni :)”

„Sajnálom, mert Lewis mellett kicsit kedveltem őt is, de: milyen nyuszi ez a gyerek!”

„A legjobb döntés, amit tehetett egy ilyen ajándék vb cím után! Ilyen egy igazi bajnok... Ja, nem!”

„Na ezért nem nyert Hamilton... Ezért füstölt el az a megbízható motor hirtelen... Rozinak ajándék a Mercitől, hogy világbajnokként vonuljon vissza...”

„Soha nem tudta volna megverni Hamiltont erőből.”

„Hála az égnek! Még egyszer nem lesz ilyen szerencséje. Tudja ő is. Tudom! Nem rossz pilóta, de... Ne feszegessük.”

„Mielőtt beégne, megfutamodik, háh, micsoda világbajnok alkat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Csapatok Mercedes
Cikk típusa BRÉKING
Topic Forma-1 2017