Beszélt az FIA arról, miért lett végül betiltva a partimód

Nikolas Tombazis, az FIA együlésesekért felelős technikai igazgatója elmondta, elsősorban a saját dolgukat könnyítette meg a partimód betiltása, ugyanis iszonyatos mennyiségű adatot kellett hétről hétre átnézniük.

The 2021 Formula 1 technical regulations are unveiled in a press conference, Nikolas Tombazis

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Egy kicsit váratlanul jelentett be az FIA egy igen jelentős szabályváltozást a motorokkal kapcsolatban. Az időmérős, vagy röviden partimód betiltásra került az Olasz Nagydíjtól kezdve. Mivel ez egy elég nagy volumenű tiltás, ráadásul egy szezon közepén, Nikolas Tombazis magyarázta el, hogy mi szükség volt rá.

Egyes csapatok már régóta lobbiztak ennek betiltásáért, elsősorban azért, mert a Mercedes tudta ezt a legjobban kihasználni. Most, hogy két időmérő és verseny lezajlott a tiltás óta, nem úgy tűnik, hogy nagyon változtatott bármin, szóval jó a kérdés, hogy végül is lett-e bármilyen hatása a dolognak.

Lett, de nem ott, ahol vártuk. Az FIA nem csak a csapatok unszolására, hanem saját maga kímélésére is döntött a változtatás mellett, hogy biztos mindig a szabályok szerint működjenek a motorok. Ahogy Tombazis az Auto Motor und Sportnak elmondta, eddig a rengeteg üzemmód és a motorok bonyolultsága miatt nagyon nehéz volt ellenőrizni, hogy valaki szabályt szeg-e:

Még több F1 hír:

„Sajnos nem olyan egyszerű már a dolgunk, mint a V8-asok időszakában. Akkoriban muszáj volt a szabályokat betartani, mert csak így lehetett megfelelő teljesítményt elérni. A mai erőforrásokkal az a baj, hogy még ha az elemek maguk teljesen szabályosak is, könnyedén lehet őket szabályellenesen működtetni.”

„Ennek a megakadályozásához egy szoftveren keresztül végtelen mennyiségű adatot kell figyelnünk, amelyek menet közben érkeznek a szenzorokból. Ha egy pilóta minden körben állít a motormódokon, akkor ezt a rengeteg adatot annyiszor kell átnéznünk, hogy biztos szabályos legyen, különösen a kulcsmomentumokban, mint a kiállások előtt és után, vagy előzésnél.”

Tombazis egy példával is igyekezett szemléltetni, milyen bonyolult dolguk van futamok közben: „Az olajfogyasztást 0,3 l/100 km-ben korlátoztuk. Azonban nem az egész verseny alatt átlagolva mérjük a fogyasztást, hanem minden körben, hogy ne lehessen azzal trükközni, hogy akár kis időre is efölé menjenek a csapatok.”

„Amennyiben a pilóta folyamatosan váltogatja az üzemmódokat, roppant nehéz az olajfogyasztást rendesen követni. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy hozzáadjuk ezt a technikai direktívát.” – más szóval az FIA nem szerette volna, hogy amennyiben egy ilyenből incidens lenne, végtelen kötélhúzás kezdődjön a szabályosság felett.

A Ferrarinak szervezeti átalakításra van szüksége.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kizárt, hogy a McLaren év vége előtt elengedje Sainzot
Következő cikk Horner szerint Verstappennek ki kell eresztenie a gőzt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország