Berger Vettelről: „Ez egy álom lenne, de attól félek, inkább méheket akar menteni...”
A DTM főnökét, Gerhard Bergert arról a lehetőségről kérdezték, hogy Sebastian Vettel náluk folytathatja-e a pályafutását az F1-ből való távozás után, de az osztrák szerint erre nincs túl sok esély.
Múlt csütörtökön jelentette be Sebastian Vettel, hogy a szezon végén visszavonul a Forma-1-ből, a bejelentésében pedig azt is elmondta, hogy az Abu-Dzabi Nagydíj lesz pályafutása utolsó Forma-1-es versenye, azt viszont nem tudja, hogy az lesz-e az utolsó autóversenye.
Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy amennyiben versenyezni akarna Vettel, hol folytathatná. Nemrégiben az Extreme E-ben már ajánlottak neki egy ülést, a korábbi Ferrari-pilóta Gerhard Berger pedig nem titkolja, hogy szívesen látná a DTM-ben a négyszeres világbajnokot.
Amikor viszont arról kérdezték az osztrákot, hogy az F1-es visszavonulása után oda igazolhat-e a 35 éves versenyző, Berger arra utalt a válaszában, hogy nem túl sok esélyt lát erre:
„Ez egy álom lenne, de attól félek, hogy most inkább méheket akar megmenteni” – reagált a felvetésre a DTM-főnök az Österreich kérdésére.
Verstappen: Russell majd vasárnap tegyen szívességet nekem!
Bemutatkozott az új Ferrari, a 296GT3!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.