BRÉKING

Berger: Vettel már jobb mint Alonso, aki frusztrált, mert már soha nem lesz olyan jó

Gerhard Berger szerint a Red Bull Racing és Sebastian Vettel jól végezte a munkáját, ami miatt nem hibáztathatja őket senki, miközben a riválisok egyszerűen túl gyengék voltak.

A Red Bull és Vettel idén nagy előnnyel és idő előtt nyerte meg a bajnokságot. A német világbajnok egy egészen hihetetlen sorozatot tudhat maga mögött, hiszen az utolsó 9 futamot mind megnyerte, amivel beállította Alberto Ascari és Michael Schumacher 2004-es rekordját.

A rajongók többségének természetesen mindez nem tetszett, hiszen a futamok így rendkívül unalmassá váltak, és szó sem volt arról, hogy a németnek komolyan meg kellett volna izzadnia ezekért a sikerekért, miközben egy nagyon versenyképes RB9-es dolgozott alatta. Berger, aki 1984 és 1997 között versenyzett a Forma-1-ben, megvédte az osztrák csapatot és a világbajnokot.

„Számomra egészen egyszerű a képlet. A nézők számára sok futam unalmas volt, mert Sebastian Vettel nagyon domináns tudott lenni. Ez azonban nem az ő hibája, vagy a Red Bull csapaté. Egyszerűen csak jobb munkát végeztek.” – mondta az osztrák a SpeedWeek hasábjain.

De amit Vettel és a Red Bull csinált, az lenyűgöző volt. Ez leginkább a Ferrari és Michael Schumacher 2004-es dominanciájára emlékeztet. Érdekes volt látni azt, hogy a Red Bull időről időre milyen fejlesztéseket volt képes bevetni.” – tette hozzá az ex-F1-es versenyző.

Mark Webber és egy újabb év, amikor az ausztrál nem tudta legyőzni a csapattársát.

„Ő egy nagyon jó versenyző, aki azonban idén nem tudott futamot nyerni. A Red Bull ugyanazt az autót biztosította számára, és efelől semmi kétségem nincs. Tehát itt Vettel képességei voltak azok, melyek ebben a helyzetben döntöttek, és számomra most világosan ő a legjobb versenyző.”

Berger még Fernando Alonsónál is jobbnak tartja a németet.

„A szezon előtt Fernando Alonsót neveztem meg a legjobbnak, de most Vettel már előtte van.”

Az osztrák szerint Alonso már soha nem lesz olyan erős, mint 2012-ben.

„Úgy tűnik, hogy egy kicsit csalódott is emiatt.”

Sok jóra ne számítsunk…

„Vettel képes lesz Schumacher összes rekordját megdönteni. Szerintem továbbra is a Red Bull fog dominálni a következő években. Garanciát jelent a sikerre Vettel, Adrian Newey és a Red Bull Motorsport igazgatója, Helmu Marko.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Röviden: felrobbant a Mercedes turbója, tűz volt Brixworth-ban?
Következő cikk Montezemolo ajándéka Alonsónak: a Red Bullnál is erősebb autót kell adni a spanyolnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország