Berger tárgyal a Mercedesszel Rosberg ügyében – túl keveset akarnak adni nekik?

megosztás
hozzászólás
Berger tárgyal a Mercedesszel Rosberg ügyében – túl keveset akarnak adni nekik?
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. máj. 26. 12:05

A német Auto Bild Motorsport szerint a Mercedes mindössze egyetlen évre akar hosszabbítani Nico Rosberggel, és a juttatást sem kívánják Lewis Hamiltoni magaslatokba vinni. Gerhard Berger elmondta, hogyan lett belőle Rosberg menedzsere.

„A semmiből jött. Keke megkérdezte, átvenném-e tőle a tárgyalást. Igent mondtam. Ugyanakkor ennek semmi köze egy jövőbeni közös munkához. Pusztán egy baráti szívesség”- mondta az osztrák, aki jól ismeri Nicót, hiszen 2002-ben tesztlehetőséget biztosított neki a BMW motorsportfőnökeként egy Williamsben. Keke 2009 végéig menedzselte fiát, de visszalépett, amikor Nico a Mercedeshez igazolt.

Lauda megerősítette, hogy tényleg zajlanak az egyeztetések Bergerrel. „Tegnap már beszéltem vele. Már korábban is tárgyaltam Gerhard-dal: én a Ferrari tanácsadója voltam akkoriban, ő pedig versenyző. Izgatott vagyok, mi sül ki belőle.”

Berger kifejtette, szerinte a feleknek együtt kellene folytatni, mert egy szakítással senki sem járna jól. Bökkenőt jelent, hogy Berger egy hosszú távra szóló megállapodást akarna kiharcolni protezsáltjának, de az ABMS szerint a Mercedes csak egy évet akar, és a fizetést sem hajlandóak hamiltoni magasságba emelni – 35 millió euró/év. A Mercedesen kívül a McLaren vagy esetleg a Williams lehetne esélyes számára, mégis a hosszabbítás a legvalószínűbb eshetőség, erre utaltak Rosberg szavai is.

Következő Forma-1 cikk
McLaren: hiába pályáznak mások, Vandoorne nem eladó!

Előző cikk

McLaren: hiába pályáznak mások, Vandoorne nem eladó!

Következő cikk

Monacói Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN a Monacói Nagydíj második szabadedzését (14:00)

Monacói Nagydíj 2016: Kövesd ÉLŐBEN a Monacói Nagydíj második szabadedzését (14:00)

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Gerhard Berger , Niki Lauda , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING