BRÉKING

Berger: Talán Alonso a legjobb versenyző a rajtrácson

Gerhard Berger változtatott a véleményén, és immáron ismét Fernando Alonsót tartja a rajtrács legjobb versenyzőjének.

A kétszeres spanyol világbajnok 2006 óta nem ünnepelhetett bajnoki címet az F1-ben, noha ehhez 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is egészen közel került. Alonsónak egyszerűen nincs szerencséje, miközben a Ferrari évek óta csak küszködik.

Fernando ennek ellenére Maranellóban maradt és úgy tűnik, hogy onnan vonul majd vissza, de csak az F1-ből, mivel nemrég egyértelművé tette, hogy a királykategória után a WEC-ben folytatja tovább és többek között a Le Mans-i 24 órás viadalon is rajthoz fog állni. Talán épp a Ferrarival...

Berger, aki 1987 és 1989, valamint 1993 és 1995 között versenyzett a Ferrarinak, a következőket mondta a spanyolról a MARCA hasábjain.

„Számomra talán Alonso a legjobb versenyző a rajtrácson. Ha pedig a másik oldalt nézzük, akkor nem lehet valami élvezetes bajnoki címek nélkül ilyen teljesítményt nyújtani. A Ferrarinak versenyezni azonban különleges élmény. Emlékszem, amikor Michael Schumacher a Ferrari versenyzője lett, a csapat a megfelelő útra terelődött Brawn és Todt közreműködésével. Fernandónak maradnia kell! Együtt képesek lesznek visszatérni a helyes útra.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Berger Daniel Ricciardo szerepléséről is mondott néhány szót a Red Bullnál.

„Meglep az, hogy mennyire jó munkát végez. Zseniális, amit csinál. Gyors, nem hibázik és a megfelelő időben csatlakozott a szabályváltozásokat tekintve.”

És mi a helyzet Sebastian Vettellel?

„Nem hiszem, hogy akkora lenne a gond. Négy egymást követő évben nyert bajnokságot, és talán egy kicsit elfáradt. Az autó is más, és ez nem igazán segít neki. Az egyetlen motivációt az jelenti számára, hogy futamot nyerjen, de idén a Renault motorok sokkal gyengébbek, mint a Mercedes. Emiatt nehéz motiváltnak maradnia.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem mondhatod Raikkönennek, hogy változzon meg - Rosberg jobb csomag, mint Hamilton
Következő cikk Eljött a nők ideje a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország