Berger szerint Verstappennek „jobb idegei” vannak, mint Hamiltonnak

A korábbi F1-es pilóta, Gerhard Berger szerint az idény utolsó négy futamára ráfordulva Max Verstappennek „jobb idegei” vannak, mint Lewis Hamiltonnak, hogy bírni tudja ezt az idei bajnoki párharcot.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

18 futam ment le eddig a 22-ből, és a bajnoki vezetés eddig hatszor cserélt gazdát Verstappen és Hamilton között. Jelenleg a Red Bull versenyzőjénél van az előny, hiszen 19 ponttal vezet, és az utóbbi három viadalon rendre riválisa előtt tudott végezni.

Berger szerint azonban a pontelőnynél fontosabb az, ahogyan Verstappen kezeli ezeket a szituációkat az idei évben. Ő úgy érzi, a holland mentális szempontból előnyben van most. „Úgy vélem, Max most a higgadtabb kettejük közül. Neki vannak jobb idegei” – mondta Berger az ORF-nek.

„Amikor Max átszeli a célvonalat egy győzelemnél, csak egy rövid köszönetet mond. Fejben nagyon tiszta, ne kiabál, nem sír.” Berger szerint ezzel szemben Hamilton sokszor ennek az ellentétét mutatja.

Még több F1 hír:

„Lewis olykor túllő a célon. Ennek semmi köze a bajnoki címekhez vagy a tapasztalathoz. Ez csak azon múlik, hogyan vagy képes teljesíteni nyomás alatt. Már a Rosberggel való csatánál is láthattuk, hogy Lewis ilyenkor a legtámadhatóbb.”

Az tény, hogy Hamilton idén már többször is megkérdőjelezte csapata döntéseit, sokszor makacsan védve saját álláspontját, ilyesmit pedig a korábbi években nem túl sokszor láthattunk tőle.

Miközben folyamatosan arról szól ez az év, hogy ki bírja jobban a nyomást, és a brit állítja, hogy ő ebből a szempontból előnyben van tapasztalata miatt, mégis nála láthattunk eddig több kisiklást és érzelmi kilengést is, ami annak a jele, hogy az idei bajnokság valóban elképesztően kiélezett.

Verstappen 2018-ban úton volt a győzelem felé, aztán jött Ocon...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly egyik legjobbjának nevezte pénteki időmérős körét
Következő cikk Hamilton: „Mindent megkaptam” az autótól a brazil időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország