Berger szerint csapatutasításnál hiba csak a tapasztalatot nézni

Az olasz istálló egykori versenyzője szerint a Ferrari hibát követett el, amikor már a szezon elején beleszólt pilótái versengésébe.

Gerhard Berger

Mark Sutton / Motorsport Images

Jól jelzi, mekkora jelentősége van a Ferrari csapatutasításának, hogy vélhetően a bakui futamig minden nap ad témát a Forma-1 iránt érdeklődőknek. Legutóbb Gerhard Bergert is megkérdezték a Ferrari Kínai Nagydíjon hozott döntéséről, az egykori autóversenyző azok táborát gyarapítja, akik szerint hiba volt Sebastian Vettel favorizálása.

"Szerintem nagyon nyitott még a csata, ahogy én látom, ott van Sebastian (Vettel) és a társa, aki szintén megnyerheti a vb-t. Ezen a szinten szerintem nem elég, hogy 'az egyikük tapasztaltabb a másiknál, szóval mi őt támogatjuk'. Szerintem ebben tévednek" - vélekedett Berger az egykori munkaadójánál történtekről.

Még több F1 hír:

Berger szerint tavaly természetes volt, hogy bizonyos helyzetekben a Ferrari Vettelt támogatta, hiszen a németnek volt esélye egyáltalán Lewis Hamilton ellen. Berger szerint az időzítés a lényeg.

"Ha ezt az első vagy a második futamon csinálod, azzal nem értek egyet" - mondja Berger, aki szerint ugyanakkor a Ferrari jól tette, hogy már idén lehetőséget adott Charles Leclerc-nek, még ha ez fejfájást is okoz Mattia Binotto csapatfőnöknek.

"Számomra ez a megfelelő út. Most adódott a lehetőség, hogy Leclerc érkezzen, azonnal világos volt, hogy milyen tehetséges. Ez egy jó időzítés volt, jó döntés" - mondta az osztrák. "A monacói roppant tehetséges, legalább annyira, mint amilyennek két-három éve Verstappent tartottuk. És a másik fiú, aki az első versenyeken meggyőzött, az Lando Norris, jó látni az ilyen fiatal tehetségeket érkezni."

Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Mattia Binotto

Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Mattia Binotto

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Itt az első onboard videó a vietnámi pályáról: Szuzuka találkozása a Nürburgringgel
Következő cikk Räikkönen nem készül keményen, és nem fitt? Vicc… (VIDEÓ)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország