Berger: Rosberg most azt éli át Hamiltonnal, mint én Sennával

Berger: Rosberg most azt éli át Hamiltonnal, mint én Sennával

Gerhard Berger szerint Nico Rosberg hasonló helyzetbe került a Mercedesnél Lewis Hamilton csapattársaként, mint hosszú évekkel ezelőtt ő a McLarennél Ayrton Senna mellett.

Az első három versenyen Hamilton legyőzte Rosberget és egyelőre úgy tűnik, hogy a német rosszabb teljesítményt nyújt, mint tavaly, noha elmondása szerint rengeteget tanult 2014-ben, és már tudja azt, hogy miként győzze le a brit bajnokot.

Az autóra semmit sem foghat Nico, hiszen rendre szuperlatívuszokban beszél a W06-ról. Legutóbb Kínában Hamilton taktikáját hibáztatta azért, hogy nem volt esélye a győzelemre. Lewis ezen csak nevetett, míg a Mercedes azonnal megpróbált rendet rakni közöttük, hiszen a Ferrari nagy erőt képvisel, így nem férhet bele komoly konfliktus a csapaton belül.

Berger együtt tud érezni Rosberggel. A neves osztrák versenyző a német helyzetét az 1990-es szezonjához hasonlította, amikor a McLarennél Senna csapattársaként vereséget szenvedett. Abban az évben Ayrton bajnok lett, míg Gerhard csak negyedik. Érdekesség, hogy a brazil legenda az utolsó három versenyen még csak pontot sem szerzett, de így is legyőzte Alain Prostot.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Ferrari Monzában érheti utol a Mercedest motorerőben! Ha addig nem szakadnak le a németektől, akkor Vettel, vagy Räikk...

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 17.

„1990-ben hasonló helyzetben találtam magam, mint most Nico Lewisszal. Eleinte nagyon jól tartottam a tempót Ayrtonnal, majd elvesztettem a hidegvéremet, és túl makaccsá váltam.” – fogalmazott Berger a Süddeutschen Zeitung lapnak adott interjújában.

„Nicónak ki kell használnia a lehetőségeit, Lewis gyenge pontjait, és amikor eljön az idő, akkor támadnia. A Forma-1-ben voltak olyan évek, amikor nem a legerősebb versenyző nyert, hanem az, aki a legjobb volt fejben. Niki Lauda 1984-ben például 0,5 ponttal végzett Alain Prost előtt és nyerte meg a bajnokságot. Vagy ott volt az 1989-es szezon, amikor a két McLaren között zajlott a párbaj, és végül Prost nyert, aki elég koncentrált tudott maradni, míg Sennának problémái voltak.”

„Versenyzőként át kell látnod a dolgokat. Ha csak második lehetsz, és ez a lehető legjobb helyezés, amit abban a pillanatban elérhetsz, akkor azt el kell fogadnod. Ezután nagyon higgadtnak kell maradnod, és nem szabad siettetni a dolgokat. Épp ez a taktika, amit Nicónak alkalmaznia kellene Lewis ellen, de attól tartok, hogy más úton jár.”

Berger számára az volt a legnehezebb, amikor rájött, hogy az utolsó esélyét is eljátszotta:

„Őrülten nehéz tud lenni, amikor felfogod, hogy már soha nem leszel világbajnok. Nico azonban még nincs ebben a helyzetben.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Ayrton Senna , Gerhard Berger , Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING