Berger: Rikkönen és Alonso nagy páros lesznek a Ferrarinál

megosztás
hozzászólás
Berger: Rikkönen és Alonso nagy páros lesznek a Ferrarinál
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2013. szept. 13. 12:58

A korábbi F1-es versenyző és csapatfőnök nem ért egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint a finn és a spanyol párosa egyenesen öngyilkosság a Ferrari részéről.

Minden idők egyik legerősebb párosát láthatjuk jövőre a Forma-1-ben, ugyanis 2014-től a finn „Jégember” és a spanyol „bika” egymás mellett fog versenyezni a Ferrarinál.

„Nem lep meg a dolog, mert úgy gondolom, hogy Kimi tökéletesen illik a Ferrarihoz és ezzel az olaszok egy nagyon erős helyzetbe kerülhetnek a konstruktőri bajnokságban.” – nyilatkozta Gerhard Berger a BBC Radio 5 live kérdésére.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke azonban hónapokkal ezelőtt azt mondta, nem akar két igazán erős top-versenyzőt látni Maranellóban, és többek között emiatt Sebastian Vettel sem szerződhetett az olaszokhoz. Most azonban ez mégis megvalósul, azzal a különbséggel, hogy Kimi Räikkönen érkezik a csapathoz.

„Nos, ha visszatekintünk a múltba, láthatjuk, hogy mindig is ez volt a Ferrari filozófiája. Biztos vagyok benne, hogy Kimi és Fernando egy nagyon erős párost fognak alkotni ketten. A Ferrari azonban most egyértelműen két erős versenyzőt akart a csapatánál látni, ami jövőre meg is fog valósulni. 2014-ben két erős versenyzőjük lesz, akik két erős autóval küzdhetnek a pontokért.”

Berger szerint nem lesz gond a „Jégemberrel”, aki valójában nem számít egy problémás egyénnek. Ez még akkor is igaz, ha egy olyan erős csapattárs dolgozik majd mellette, mint Fernando Alonso.

„Hogy őszinte legyek, Kimi egy nagyon erős személyiség és egy nagyszerű fickó, aki az egész szezonban iszonyatosan jó munkát végez. Ő nem egy olyan személy, aki belefolyna a politikába és ennek megfelelően szerintem remekül fognak egymáshoz passzolni.”

Következő Forma-1 cikk
Forma-1 Retro: Coulthard a McLarenben – 2002, Spanyol Nagydíj

Előző cikk

Forma-1 Retro: Coulthard a McLarenben – 2002, Spanyol Nagydíj

Következő cikk

Bianchi szingapúri debütálása: reggeli délután, fekvés lehetetlen időpontban

Bianchi szingapúri debütálása: reggeli délután, fekvés lehetetlen időpontban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING