Berger: Hamarosan vége lesz a Mercedes fölényének és újra Vettel lesz az élen

Berger: Hamarosan vége lesz a Mercedes fölényének és újra Vettel lesz az élen

Gerhard Berger szerint az európai szezonig el fog fogyni a Mercedes előnye, és rövidesen ismét Sebastian Vettel lesz az élen.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj Mercedes fölényt hozott. Nico Rosberg messze a mezőny előtt ért célba, és mindemellett a W05 még megbízhatónak is bizonyult, legalábbis a német alatt, miután az élről rajtoló Lewis Hamilton röviddel a start után egy technikai gond miatt kénytelen volt feladni a versenyt az Albert Parkban.

A riválisok szerint pillanatnyilag a Mercedes messze előttük jár, ami körönként akár 1,5 másodperces különbséget is jelenthet. A németek azonban nem pihenhetnek, hiszen a McLaren, a Red Bull és a Ferrari is gőzerővel fejleszt, valamint a Lotus is magához térhet, mely úgy tűnik, hogy aerodinamikailag rendkívül erős.

Sokan úgy vélik, hogy a Mercedes fejlesztési potenciálja sokkal kisebb, mint például a McLaren, valamint a Red Bull esetében, nem beszélve arról, hogy az RB10 eddig is nagyrészt a Renault szoftveres problémája miatt volt hátrányban.

Berger szerint csak idő kérdése, és újra a Red Bull, valamint Vettel lesz az élen.

„Sebastian már önmagában három tizedmásodperces különbséget jelent körönként.” – mondta igencsak elismerően a négyszeres világbajnokról az Auto Bild Motorsport kérdésére.

„A következő három-négy versenyen vége lesz a Mercedes dominanciájának.” – tette hozzá az osztrák, aki szerint hamarosan újra a „bikák”, valamint a címvédő lesz az élen.

„Pillanatnyilag a Renault-tól függ az, hogy ez hány futamot fog igénybe venni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Gerhard Berger
Cikk típusa BRÉKING