Berger: az FIA nem fogja elvenni a bajnoki címet Verstappentől

Az egykori Forma-1-es pilóta Gerhard Berger szerint a sport érdekében már nem változtathatja meg az Abu Dhabi Nagydíj végeredményét az FIA, és megvédte a versenyigazgató Michael Masit is.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Továbbra sem tudni, hogy a vasárnapi óvásainak elutasítása után a Mercedes egy fellebbezéssel jogi útra tereli-e a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjának végeredményét, miután Michael Masi igen szabadosan értelmezte a sportszabályzatot annak érdekében, hogy a „csapatok által megegyezett érdeknek megfelelően” ne a biztonsági autó mögött érjen véget a futam.

A DTM nagyfőnöke, Gerhard Berger szerint – akinek szintén meg kellett küzdenie egy botrányos szezonzáró utóhatásaival – azonban úgy gondolja, hogy a sport érdekében nem kéne így tennie a Mercedesnek, amit az FIA-nak nem kéne engednie.

„Egy ilyen eredményt már nem lehet megváltoztatni” – mondta Berger a ServusTV műsorában. „A sportfelügyelőtestületének utolsó szava számít, ebben az esetben Michael Masié.”

Berger a csapatfőnököket is kritizálta, miután az F1 újközvetítési elemének köszönhetően kiderült, milyen gyakran próbálnak lobbizni a döntési kényszerben lévő Masinál – különösen Toto Wolff rádióüzenetét emelte ki, aki arra hivatkozva, hogy az „beleavatkozna a versenybe”, arra kérte az ausztrált, ne jöjjön ki a biztonsági autó a pályára Antonio Giovinazzi megállása után.

Még több F1 hír:

„Nem mondhatják meg egyszerűen, hogy most mit csináljon. 10 másodperce van átlagosan, hogy meghozzon egy-egy döntést, ami elképesztően nehéz feladat. 6-7 dologra kell egyszerre figyelnie, míg ő ott ül a háttérben ügyvédekkel és mérnökök százaival, így pedig könnyű rámutatni arra, hogy itt meg ott van egy-egy apró hiba. Ez nem folytatódhat így a sportban.”

„Miközben a versenyeket nézem, mindig az az érzésem, hogy (Masi) próbálja igazságosan vezetni a sportot, annak próbál megfelelni, amit a szurkolók is látni akarnak. Természetesen ezek után mindenki, akit valaha megbüntettek, azt érzi, hogy az csak ellene irányul, de szerintem, ha az egész szezont nézzük, kiegyensúlyozott volt a Mercedes és a Red Bull között.”

Red Bull: az F1-nek újra kell gondolnia a szabályait az Abu Dhabiban látottak után

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: 2022 még szorosabb lehet!
Következő cikk "Amikor igazán számított, Bottas cserbenhagyta Hamiltont"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország