Berger: Alonso a Red Bull-lal vagy a Ferrarival világbajnok lenne
A korábbi Forma-1-es pilóta szerint a spanyol jóval több bajnoki címet szerezhetett volna pályafutása során, de még most is olyan jó formában van, hogy egy jobb konstrukcióval világbajnoki győzelemért harcolhatna.
Fernando Alonso két év kihagyás után 2021-ben tért vissza a száguldó cirkusz mezőnyébe, miután 2018 végén elhagyta a McLarent. A mezőny rangidőse 2005-ben és 2006-ban két világbajnoki címet szerzett a Renault-val, amelynek jogutódjához igazolt.
A pilóta a tavalyi szezonban visszarázódott a Forma-1-es ritmusba, azonban az új idényben rendre balszerencse sújtja. Ezzel együtt, a kanadai időmérő edzésen szerzett második rajtkockája megmutatja, még mindig jó érzéke van a versenyzéshez.
„Ő egy briliáns versenyző. Imádtam látni, ahogy Alonso az első sorban foglal helyet egy olyan autóval, amely egyértelműen nem tartozik a két leggyorsabb közé“ - mondta Gerhard Berger a Motorsport-Magazinnak.
A Forma-1-től 1997-ben visszavonuló osztrák szerint Alonso a megfelelő autóval akár világbajnoki címet is nyerhetne idén, hiszen rendkívül jó formában van. „Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ha egy Red Bullban vagy egy Ferrariban ülne, elhódítaná a vb-címet“ - fogalmazott Berger.
„Azt kell mondanom, hogy az ő tehetségével öt világbajnoki címet is szerezhetett volna. A McLarenhez igazolásával bezárta maga előtt az ajtókat, ha egy Mercedesbe ült volna be, akkor minden bizonnyal több trófeája lenne“ - tette hozzá az osztrák.
Fernando Alonsónak egyelőre nincs szerződése a következő szezonra, de azt az Alpine pilótája többször is hangsúlyozta, jó formában érzi magát, így meglepő lenne, ha nem lenne ott a rajtrácson 2023-ban.
Wolff: vicces, hogy a Red Bullnak és a Ferrarinak folyamatosan megáll az autója
Felipe Massa a Forma-1 egyik legnagyobb világbajnoki cím nélkül maradt alakja, aki 2008-ban, saját szurkolói előtt vesztette el a címet a leintés utáni pillanatokban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.