Berger a rosszullétekről: Nem az FIA a hibás, a pilótáknak kell jobban felkészülniük
Gerhard Berger szerint nem az FIA-t kell okolni a sok rosszullét miatt, hanem a pilótáknak kell jobban felkészülniük a rájuk váró kihívásokra.
Bizonyára sokáig emlékezetesek maradnak a Katari Nagydíjon látott események, hiszen az óriási hőség miatt szélsőséges körülmények közepette kellett a pilótáknak megfelelniük az elvárásoknak. Ez többnyire sikerült is, bár sokan komoly egészségügyi panaszokkal szembesültek.
Lance Stroll például néhány pillanatra elveszítette az eszméletét a futam vége felé, míg csapattársa, Fernando Alonso könnyebb égési sérüléseket szenvedett. Alexander Albont pedig kiszáradás miatt kellett az orvosi autóhoz vinni.
Gerhard Berger szerint mégsem az FIA-nak kellene változtatásokat eszközölnie, hanem sokkal inkább a pilótákat terheli a felelősség, hiszen úgy véli, hogy nekik kell kellő fizikális állapotba kerülniük.
„Ezúttal úgy tűnik, hogy a pilóták a végsőkig hajtották magukat, de ez egyszerűen csak kondíció kérdése. Ha jó formában vagy, akkor nem leszel beteg” – vélekedett az egykori F1-es a Servus TV-nek adott interjújában. „Nekünk is ugyanez volt a helyzetünk (régen).”
Úgy általánosságban talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mai Forma-1-es pilóták fittségi szintje magasabb, részben annak is köszönhetően, hogy a regenerációs folyamatokat segítő eszközök fejlődnek, továbbá több támogatást kapnak a kellő erőnléti szint eléréséhez.
Maga Berger azonban azt is elismeri, hogy a mclarenes csapattársa, Ayrton Senna fittebb volt nála annak idején, ez pedig éreztette a hatását az eredményeik elérésében is.
„Ez kondicionális és keringési probléma” – vélekedett Berger a Katari Nagydíjon látott extrém hőség okozta egészségügyi problémákra. „Ha megkérdezel egy Verstappent vagy egy Hamiltont, ők még ilyen hőmérsékleten sem lesznek rosszul.”
„Mert ez egy olyan tényező, amit a radaron kell tartanod, ha nyerni akarsz. Ami engem illet, én is gyakran voltam a határon, különösen a pályafutásom első felében. És menedzselnem kellett a határaimat.”
„Egy forró adelaide-i versenyen az utolsó körökben csökkentenem kellett a sebességemet, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, mint amit most láttunk. És ennek következtében természetesen pozíciókat veszítettem. Gyakran éreztem magam rosszul, mert nem voltam elég jó kondícióban.”
Eközben Marko érdekes nyilatkozatot tett közzé arról, hogy Max Verstappen reakciója miatt nem fognak csapatutasítást alkalmazni Sergio Perez megsegítésére.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.