Bemutatták a nagy 2021-es F1-es szabályokat és az autót: totális átalakulás

A Forma-1 hivatalosan is prezentálta a 2021-es évre tervezett szabályokat, amik között több komoly változás is szerepel, érintvén a technikát, a sport irányítását, a hétvégék lebonyolítását, és a pénzügyi oldalt.

F1 2021 rules

F1 2021 rules

motosport.com

A Forma-1-ben nagyon sokat dolgoztak ezeken a szabályokon. A Liberty Media a hatalomátvétele óta azt tervezte, hogy a következő években teljesen átszabja a királykategóriát, mely több sebből is vérzett. Kezdődött minden a modernizálással, az azt érintő folyamatos változtatásokkal, miközben Ross Brawn vezetésével összeállt egy technikai csoport, akik a 2021-es technikai szabályokat kezdték el megalapozni.

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

A nagy szabályváltozásoknak három fő oka volt:

  • az autók könnyebben tudják egymást követni
  • a csapatok egy élhetőbb környezetben dolgozhassanak, jobb pénzügyi feltételek mellett
  • a jobb pénzügyi és technikai környezettel új csapatok és motorgyártók szálljanak be

A Liberty Media austini idő szerint délelőtt 11 órakor tartotta meg a sajtótájékoztatóját az Amerikai Nagydíj helyszínén Jean Todt (FIA), Chase Carey (Liberty Media), Ross Brawn (Liberty Media) és Nikolas Tombazis (Liberty Media) vezetésével. Todt videón keresztül vett részt az eseményen, melynek részeként egy ideiglenes 2021-es kasztnit is bemutattak, közvetlen nyilatkozó illetékesek előterében. 

AZ AUTÓRÓL KÉSZÜLT VIDEÓS ANYAG EZEN A LINKEN KERESZTÜL ÉRHETŐ EL, NÉZHETŐ MEG

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Jean Todt

"Nagyon különleges nap ez a sportág számára. Több, mint két év intenzív munkája, kutatása, fejlesztései, vannak benne, és emellett, ami nagyon nagy örömünkre szolgál, az az, hogy közösen tudtuk összehozni a forma-1-es partnereinkkel. A cél az volt, hogy egy fenntarthatóbb, biztonságosabb és izgalmasabb sorozatot teremtsünk innovatív szabályokkal. Az autóknak sokkal könnyebben kellene követni egymást, ami nagyon fontos abból a szempontból, hogy intenzívebb versenyeket láthassunk, több csatával, és előzésekkel."

"A versenyszabályoknál a célunk az volt, hogy kevésbé összetettek, és jobban érthetőek legyenek. Emellett a Forma-1 történetében először pénzügyi szabályzat is lesz, és ennek létrejöttéhez külön köszönetet mondanék Chase Careynek. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó ötlet, de ő, és csapata, akik remekül értik a dolgukat, meggyőztek.A költségvetési, a csapatok közötti kiadások különbségének összébb húzása, és a teljesítménybeli különbségek."

A RENAULT ILLUSZTRÁCIÓJA

2021 F1 car of Renault F1 Team

2021 F1 car of Renault F1 Team

Fotó készítője: Renault F1

"Ezeket szeretnénk konszolidálni, hogy egy szorosabb bajnokságot, és kevésbé kiszámítható versenyeket láthassunk. Az első lépés ehhez a költségvetési plafon, amelyet a legjobb kompromisszumnak ítéltünk meg. A 175 milliós határ továbbra is elég magas, főleg azokkal a tételekkel együtt, amelyek nem tartoznak alá, de mi is csak első lépésnek szánjuk azt."

A motorsportok csúcsának jövőbeli megközelítését szem előtt tartva az új technikai, sport és pénzügyi szabályok célja a kiegyensúlyozottabb verseny ösztönzése és a versenyképesség előmozdítása. 2021-től kezdve a Forma-1-ben:

  • az autók képesek lesznek komolyabb harcokra a pályán;
  • kiegyensúlyozottabb lesz a verseny;
  • a sikert jobban meghatározza majd, hogy egy csapat hogyan költi el a pénzét, minthogy mennyit költ el -  ideértve egy először teljes mértékben érvényesíthető költségkorlátot (175 millió dollár/szezon);
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

  • jobb üzletet jelent a fenntarthatóbb üzleti tevékenység; és a Forma-1
    továbbra is olyan sport, amely a világ vezető autóversenye és a tökéletes példája a legmodernebb technológiának. Az egyhangúlag elfogadott szabályok egy új irányítási és profitmegosztási struktúrával karöltve lehetővé teszik, hogy a sport növekedjen és fejlődjön, miközben tovább erősíti az üzleti modellt. Ezek a megállapodások előrehaladott állapotban vannak a csapatokkal.

A WILLIAMS ILLUSZTRÁCIÓJA

2021 F1 car of Williams

2021 F1 car of Williams

Fotó készítője: Williams

Aerodinamikai komponensek

Az aerodinamikai szabályok céljai:

  • Közelebbi versenyzés
  • Az autó egyszerűsítése
  • Bizonyos területek túlérzékenységének megszüntetése
  • Egyszerűbb első szárny
  • Bargeboardok eltüntetése
  • A „szívóhatás” visszahozása

Az aerodinamikai szabályok filozófiai pontjai:

  • Sokkal inkább a CAD-en alapuló legalitás
  • A szabályok kapcsán a koordináta-rendszer bevezetése (X, Y, Z)
  • Minden aerodinamikailag releváns területet magába foglal a 3-as cikkely (pl.: fékhűtőnyílás)
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Ezeken a területeken láthatunk majd vizuális változást:

  • Orrkúp
  • Első szárny és véglapok
  • A motor légbeömlő nyílása
  • Az oldaldoboz légbeömlőjének formája
  • Fékhűtőnyílások
  • Hátsó szárny és annak véglapjai
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Tömeg (Súly)

  • A minimum indulósúly megemelése 743 kg-ról 768 kg-ra.

Ennek fő kitevői:

  • A nagyobb kerekek
  • A gumik tömege
  • Az erőforrások
  • Egyes előre gyártott alkatrészek
  • A biztonsági komponensek

Az erőforrások:

  • Nagy általánosságban a mai szabályok továbbvitele

Kiadáscsökkentési intézkedések a következőek:

  • A motorok megnövelt súlya
  • Korlátozás a kereskedelmi úton beszerzett anyagokra
  • A turbófeltöltők és ES cellák beszállítója mostantól nem egy cég lesz
  • Előre gyártott üzemanyagpumpák bevezetése
  • A motorszállítóként részt vevő csapatoknak ugyanazt a specifikációt kell használnia, mint ügyfeleiknek.

Üzemanyaggal és motorolajokkal kapcsolatos szabályok:

  • A Forma-1-ben használt üzemanyagok esetében sokkal nagyobb törekvés a környezettudatosságra:
  • 2021-re az üzemanyag 20%-át újrahasznosítható anyagokból kell előállítani
  • 2022-től ez az arány növekedni fog, hogy mennyivel, azt a motorszállítókkal, és üzemanyag-szolgáltatókkal közösen elkészített ütemterv dönti el majd.

Az üzemanyagrendszerek:

A szabályok könnyebb betartatása érdekében a következő alkatrészeket a csapatok készen kapják:

  • A magas nyomású pumpák
  • Az üzemanyagcsövek
  • Az áramlásmérők
  • A fojtószelepek
  • További belső komponensek
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Átviteli rendszer

  • Elemzés kimutatta, hogy jelentős megtakarítás érhető el a sebességváltó kutatás-fejlesztési költségei kiküszöbölésével: ezt egy konfigurációs fagyasztással érjük el egy ideig.
  • Annak érdekében, hogy egy csapat ne ragadjon be egy teljesítménykülönbségbe, a sebességváltó méreteit szigorúbb módon határozzuk meg.
  • Egy 5 éves ciklusban egy teljes áttervezés megengedett.
  • A kardántengely geometriai egyszerűsítése a költségek miatt

Felfüggesztés, kormány, kerekek és gumik

  • A felfüggesztés egyszerűsítése.
  • A hidraulikus felfüggesztés tiltása.
  • Egyszerűbb fedélzeti rendszerek (rugók, lengéscsillapítók), valamint az inerterek tiltása.
  • Kinematikai korlátozások a kerekek gyengén szabályozott területeire.
  • A felfüggesztések struktúrájának és a burkolatok elválasztása.
  • Nagyobb (18") szabványosított kerekek.
  • A gumiabroncstakarók megtartása legalább 2022-ig (de alacsonyabb költségekkel).
  • Az előírtaknak megfelelő kerékagyak, anyák, fékrendszerek.
  • Nagyobb tárcsák (278 mm-ről 330 mm-ig).
  • Egyszerűbb tárcsageometria: kevesebb, de nagyobb átmérőjű lyukak. 
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Fékrendszerek

  • Nagyobb tárcsák (278 mm-ről 330 mm-ig).
  • Egyszerűbb tárcsageometria: kevesebb, de nagyobb átmérőjű lyukak.

Kasztni és homologizáció

  • Nagyobb pilótafülkék, hogy ne büntessük a magasabb versenyzőket
  • Megnövelt oldalsó dimenziók az oldalsó ütközés elleni biztonság érdekében
  • Előírt padlószerkezet az alváz védelmére a kerékvetők ellen, és a csapatok megakadályozására is, hogy jogosulatlan előnyre tegyenek szert (rugalmas padló)
  • A 16., a 17. a 18. cikkely egyesítése egyetlen cikkbe vonása (13. cikkely)

A 21 futamra 175 millió dolláros költségvetés vonatkozik, amennyiben ettől eltér a futamok száma, ez annyiszor egymillióval nő, vagy csökken, amennyivel több, vagy kevesebb futamot rendeznek.

  • Következetesség a technikai és versenyszabályokkal szemben
  • A költségvetési keretbe tartozó árak az alapján lesznek megállapítva, hogy levonja a vizsgálóbizottság a kivételként kezelhető költségeket.
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

A legjelentősebb, nem a költségvetési plafon alá tartozó összegek:

  • Marketingköltségek
  • Értékcsökkenés miatti költségek
  • Pilóták bére
  • Nem forma-1-es tevékenységre fordított összegek
  • Nevezési díjak, és a versenyzők szuperlicencének megszerzésére fordított költségek.
  • Év végi bónuszok
  • A csapat három legmagasabb keresetű alkalmazottjának bére

A bevezetés a következőképpen alakul:

  • 2019 decemberéig lesznek a pénzügyi szabályok véglegesítve (Útmutatók a csapatoknak, a bevezetési procedúrák megszervezése, stb.)
  • 2020. június 30-ig a csapatok önkéntes alapon benyújthatják 2019-es pénzügyi jelentésüket (úgynevezett próbakör).
  • 2021. március 31.: Eddig lehet szintén önkéntesen benyújtani a 2020-as pénzügyi jelentést az FIA-nak büntetés terhe nélkül.
  • 2022. március 31.:Ekkor már kötelezően be kell nyújtani a 2021-es pénzügyi jelentést, és ekkor már büntetéseket is oszthatnak a kihágások felfedezése esetén (magyarán 2022-ben lesz 100%-ig érvényben a szabályzat).
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

Biztonsági fejlesztések:

  • Jobb törmelék-elszigetelés egy baleset esetén
  • Egy kutatás, amely bizonyos komponensek közé adott gumimembránok segítségével elfojtja a törmeléket
  • Jelenleg is dolgoznak azon, hogy megakadályozzák, hogy az egész első szárny leessen az autóról
  • Néhány hátsó komponens kipányvázása
  • A frontális energia-elnyelés fejlesztése a hosszabb orrkúp segítségével
  • A kasztni oldalsó erejének fejlesztése
  • Javított fejtámasz, és ennek a kasztnihoz való csatolása

Anyagok:

  • Az anyagokra vonatkozó szabályok átfogó átírása az egyértelműség és a költséghatékonyság jegyében
  • A költségcsökkentés elérése elsősorban a fém anyagok használatával
  • A kompozit anyagok kapcsán status quo
  • A koncepció szerint az anyagoknak kereskedelmileg elérhetőnek kell lenniük

A komponensek besorolása:

  • A komponensek költségvetési okokból 5 kategóriába lesznek bevezetve
  • Listázott csapat komponensek: a csapatok által készített komponensek
  • Standard beszállítói komponensek: egy beszállító tender alapján
  • Előírt tervezői komponensek: az előírtak alapján való tervezés – szabad beszállítás
  • Transzferábilis komponensek: olyan komponensek, amelyek átvehetőek egy csapattól egy másik csapatnak
  • Nyílt-forrású komponensek: olyan komponensek, ahol a tervezés a riválisok számára is elérhető
  • A besorolás részletei a 17-es cikkelyben találhatóak meg

A 2021-es sportszabályok:

  • A cikkelyek újraszervezése az egyértelműség és a konzisztencia jegyében
  • Koncepcionálisan nagyon hasonlít a 2019-es sportszabályokra
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1


A főbb változtatások:

  • A versenyek számának növelése (maximum) 25-re
  • A hétvége formátumának összesűrítése (4 napról 3 napra)
  • A referencia-specifikáció bevezetése költségvetési okokból
  • A tesztpad futtatásának korlátozása
  • A szélcsatorna és a CFD-szimulációk korlátozása
  • A gépátvétel pénteken lesz, és azon az autón már nem lehet alkatrészt megváltoztatni: azaz lehet új alkatrészek tesztelni a szabadedzéseken, de csak a későbbi versenyhétvégéken használhatják azokat versenykörülmények között
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotó készítője: Formula 1

A 2021-es pénzügyi szabályok

A pénzügyi szabályok céljai:

  • A versenyképes egyensúly és a fairség promótálása
  • Az F1-es csapatok hosszú távú pénzügyi stabilitásának és fenntarthatóságának biztosítása, eközben az F1 egyedi technológiájának és mérnöki kihívásainak megőrzése

A főbb irányvonalak:

  • A költségvetési sapka bevezetése a teljesítménykülönbségek csökkentése érdekében
  • A költségvetési sapkán belüli szabad költés biztosítása az F1-es csapatok számára
  • Az átláthatóság, a fairség és az egyenlő bánásmód biztosítása
  • A reális átállási idő biztosítása az F1-es csapatok számára
  • A nemzetközileg elismert könyvelési és audit standardokra való hivatkozás a legjobb gyakorlatok szerint
F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: motosport.com

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: motosport.com

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

F1 2021 rules

F1 2021 rules

Fotót készítette: Formula 1

28

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nem így tervezte, de stílusosan jött ki a bokszba (videó)
Következő cikk Jóváhagyták a 2021-es F1-es szabályokat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország