Bemutatkozott a Renault 2019-es F1-es autója, az R.S.19

Hivatalosan is bemutatták a Renault F1 Team legújabb F1-es autóját, amit Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg fog vezetni.

Renault F1 Team R.S.19

Fotót készítette: Renault Sport

A Renault továbbra sem szerepel az élmezőnyben, de a háttérben mindent megtesznek azért, hogy közelebb kerüljenek a top-csapatokhoz, melyek rendre 1.5-2 másodperccel diktáltak nagyobb tempót a legutóbbi szezon során.

A franciák sokat léptek előre a konstruktőri tabellán, hiszen tavaly már a negyedik hely volt az övék. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy az R.S.18 fejlesztése nem úgy alakult, mint azt várták. Az idény második felében Hülkenberg és Sainz is sokat panaszkodott erre, miközben a Red Bull ugyanazzal a motorral saját erőből is képes volt futamokat nyerni.

A Renault számára az idei év azonban más lehet, mivel ez az első alkalom, amikor teljes kapacitással kihasználhatják az Enstone-ban végrehajtott fejlesztéseket és bővítéseket. A másik nagy pluszt Ricciardo személye, tapasztalata és sebessége jelentheti. Az istálló az ausztrállal egy olyan versenyzőt szerződtetett, aki 7 alkalommal nyert futamot és majdnem 30x állt dobogóra. Emellett 3 rajtelsőséget és 13 leggyorsabb kört tudhat a neve mellett. Daniel a német csapattársára is jó hatással lehet, így egy igen erős duót alkothatnak.

 

A legnagyobb kérdést azonban az jelenti, hogy mire lesz képes a Renault új autója, aminek egyértelműen szintet kellene lépnie ahhoz, hogy közelebb kerüljön az élmezőnyhöz, vagy épp megvédje a konstruktőri negyedik helyét, amire az Alfa Romeo, a Haas, a Racing Point és lehetséges, hogy a McLaren is esélyes lesz.

Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
Renault F1 Team R.S.19
16

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren új igazgatója csak májustól áll munkába
Következő cikk A Renault lényeges előrelépésekről beszél az új F1-es motorja kapcsán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország