Jelentés a versenyről

Leclerc nyert Belgiumban, megszületett a Ferrari idei első győzelme!

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője élete első F1-es győzelmét szerezte meg Spában, a dobogóra pedig még Lewis Hamilton és Valtteri Bottas állhatott fel. Max Verstappen versenye csak pár méterig tartott, Alex Albon pedig 5. hellyel mutatkozott be a Red Bullnál.

Race winner Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A szombati napot erősen beárnyékolta az F2-es tragédia, melyben sajnálatos módon Anthoine Hubert életét vesztette, addig Juan Manuel Correa súlyos sérüléseket szenvedett, és az intenzív osztályra került, de az állapota stabil. A szörnyű baleset után szinte az összes Forma-1-ben szereplő csapat lemondta a médiaeseményét, és nyilvánvalóan a média is az F2-ben történtekre koncentrált, miközben az első futam törlése után a második versenyt kivették a programból a szervezők.

A királykategóriában azonban megrendezték a futamot a hatalmas közönség előtt, amit Charles Leclerc várhatott az élről a Ferrarival a német csapattársa, Sebastian Vettel, valamint a Mercedes ötszörös világbajnok pilótája, Hamilton előtt. Noha a reggeli órákban leszakadt az ég, a futamon teljesen szárazon állhattak rajthoz a versenyzők, akárcsak a szabadedzéseken és az időmérőkön. A hőmérséklet azonban drasztikus lehűlést mutatott Spában.

A rajt nem telt eseménytelenül, hiszen Hamilton lerajtolta Vettelt, azonban a hosszú egyenesben a német versenyző visszavette a második helyet az ötszörös világbajnoktól. Emellett Raikkönen és Verstappen összeütközött, Verstappen pedig nem sokkal később a falnak is ment.

A biztonsági autó mögött a top-10 állása Leclerc, Vettel, Hamilton, Bottas, Norris, Grosjean, Magnussen, Perez, Gasly, Stroll volt, a két kieső pedig Verstappen és Sainz volt – utóbbi megállása miatt a safety car a tervezettnél tovább maradt kint.

Még több F1 hír:

Vettel az újraindítást követően elfékezte magát, de Hamilton és Bottas előtt tudott maradni, míg Leclerc viszonylag kényelmes előnyre tett szert. A top-10-ben nem is volt változás, ekkor pedig Norris 6 helyezéssel a rajtpozíciója előtt autózott.

Magnussen és Perez körökön keresztül csatázott egymással, majd nem össze is értek, a mexikói viszont nem tudta megelőzni a dánt. Leclerc közben az élen vétett el egy kanyart, amely miatt eldobott pár tizedmásodpercet, de így is 2 másodperc feletti maradt az előnye.

A 10. körben Perez végül meg tudta előzni Magnussent, így a Racing Point versenyzője feljött a hetedik helyre. Magnussen nem sokkal később vesztett még néhány pozíciót: Gasly, Stroll és Kvjat is megelőzte őt.

A 15. körben Leclerc előnye 3,5 másodperc volt Vettellel szemben, Hamilton a németet 1, Bottas a csapattársát 2,5 másodperccel követte. Vettel a 16. körben állt ki a közepes gumikért, a Mercedes két pilótája és Leclerc azonban kint maradt a pályán.

A 17. körben Perez és Gasly egyszerre előzte meg Raikkönent – szép jelenet volt. A kint maradt Hamilton és Bottas jobb tempót autózott, mint Leclerc, de Vettel volt a leggyorsabb a pályán, aki a negyedik helyen állt.

A 19. körben a 19-es rajtszámot használó Anthoine Hubert-nak szólt a taps, aki a spái hétvége szombati napján vesztette életét egy tragikus balesetben – mindössze 22 évet élt a tehetséges francia pilóta.

További híreink:

A középmezőnyben Gasly és Magnussen vívott parázs csatát egymással – össze is értek, és Gasly jött ki jobban az összecsapásból. 

Leclerc a 22. körben jött ki a bokszba, a monacói is közepes gumikat kapott – Vettel mögé jött vissza. Egy körrel később Hamilton is bejött, akinek 3,6 másodpercbe telt a kiállása, a brit pedig bőven Leclerc mögé jött vissza, Bottas pedig ideiglenesen az élre állt, majd bejött a bokszba, és a negyedik helyre jött vissza.

Leclerc gyorsan felért Vettel mögé, a 25. körben már csak 1,2 másodperc volt a két Ferrari-versenyző között, de a leggyorsabb köröket Hamilton és Bottas futotta. A 27. körben Vettel elengedte Leclerc-t, tehát a monacói állt az élre, miközben Hamilton robogott a Ferrarik felé.

Hamilton a 29. kör végén nagyon közel került Vettelhez, azonban elrontotta az utolsó kanyart, így az Eau Rouge-nál nem tudott támadási pozícióba kerülni, miközben Leclerc növelte az előnyét a duó előtt.

A 31. körben Vettel hibázott, emiatt a 32. kör első szektorában már olyan közel került hozzá Hamilton, hogy a német már nem tudta kivédekezni a támadást. Hamilton elindulhatott Leclerc után, kettejük között pedig valamivel több mint 6 másodperc volt a különbség.

Vettel a 34. körben kijött a bokszba, mielőtt Bottas megelőzhette volna őt, így előzés nélkül megtörtént a pozíciócsere. A top-10 állása 10 körrel a leintés előtt Leclerc, Hamilton, Bottas, Vettel, Norris, Perez, Ricciardo, Kvjat, Albon, Grosjean volt.

Ricciardo nem sokáig tudta tartani a hetedik helyet, ugyanis Kvjat és Albon is elment a Renault versenyzője mellett. A végjátékban Giovinazzi is a pontszerzők közé került. A hetedik helyért Kvjat és Albon vívott komoly csatát, amelynek végén a thai pilóta került a 7. helyre.

Ricciardo mellett Giovinazzi és Gasly is elment. A középmezőnyben komoly csaták folytak még a pontszerző helyeken kívül, Stroll és Grosjean harca különösen érdekes volt: a kanadai sikeresen bedobta az autóját a Haas mellé. 

Hamilton a verseny végén eléggé felért Leclerc-re, 2 körrel a leintés előtt már csak 2,3 másodperc volt a különbség közöttük. Az utolsó kört 1,5 másodperces különbséggel kezdték meg, végül Leclerc meg tudta tartani az első helyét. Giovinazzi a végén eldobta az Alfa Romeót, így nem szerzett pontot, ahogy Norris is kiesett az ötödik helyről.

TOP-10: Leclerc, Hamilton, Bottas, Vettel, Albon, Pérez, Kvjat, Hülkenberg, Kvjat, Gasly, Stroll.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Különbség Átl.seb (km/h) Pont
1 Monaco Charles Leclerc Ferrari 44 -     25
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 44 0.981 0.981   18
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes 44 12.585 12.585   15
4 Germany Sebastian Vettel Ferrari 44 26.422 26.422   13
5 Thailand Alexander Albon Red Bull 44 1'21.325 1'21.325   10
6 Mexico Sergio Perez Racing Point 44 1'24.448 1'24.448   8
7 Russian Federation Daniil Kvyat Toro Rosso 44 1'29.657 1'29.657   6
8 Germany Nico Hulkenberg Renault 44 1'46.639 1'46.639   4
9 France Pierre Gasly Toro Rosso 44 1'49.168 1'49.168   2
10 Canada Lance Stroll Racing Point 44 1'49.838 1'49.838   1
11 United Kingdom Lando Norris McLaren 43        
12 Denmark Kevin Magnussen Haas 43 1 lap      
13 France Romain Grosjean Haas 43 1 lap      
14 Australia Daniel Ricciardo Renault 43 1 lap      
15 United Kingdom George Russell Williams 43 1 lap      
16 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo 43 1 lap      
17 Poland Robert Kubica Williams 43 1 lap      
18 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 42        
19 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 1        
20 Netherlands Max Verstappen Red Bull 0        

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Kimi nem vett észre
Következő cikk Leclerc a tragédia árnyékában nehezen ünnepel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország