BRÉKING

Belga Nagydíj 2015: 105 rajthelyes büntetés, 80 dobogó, 7 kettős győzelem és még?

Lewis Hamilton a Belga Nagydíjon megszerzett győzelmével már pont annyiszor végzett dobogón, mint gyerekkori hőse, Ayrton Senna. Hamilton 159 rajt alatt 80 dobogós helyezést gyűjtött, míg ez Sennának „csak” 158 rajttal sikerült. Vajon milyen rekordok születtek még Spában?

A mai Forma-1-es mezőnyben csak egy versenyzőnek van több dobogós helyezése a brit világbajnoknál – Ő pedig nem más, mint Fernando Alonso, 97 TOP 3-as eredménnyel. Az örökranglistán még előttük áll Alain Prost (106) és Michael Schumacher (155) is.

Hamilton az idei tizedik pole pozíciójával megnyerte az FIA Pole Serleget – nyolc futammal a szezon vége előtt, bár mint tudjuk ez nem sokat változtat a brit életén. Hamilton pályafutása alatt először zsinórban hatszor szerezte meg az első rajtkockát – egy olyan eredmény, ami a jelenlegi mezőnyben még senkinek sem sikerült.

Ha Hamilton a következő két versenyhétvégén is pole-ban lesz, akkor beállítja minden idők rekordját, amit Senna állított fel: egymás után 8 pole-lal. Prost és Schumacher zsinórban 7-7 első rajtkockát szereztek – és Schumacher volt az utolsó, akinek egymás után 6 pole is összejött, 2000-2001-ben.

Vettel egy másik rekordsorozatának vetett véget, amikor az utolsó előtti körben durrdefektet kapott. A német az elmúlt 21 versenyen pontszerző helyen ért célba , azonban ez a sorozat hat futammal korábban megszakadt, mint kellett volna. Így továbbra is Kimi Räikkönen a csúcstartó.

Vettel 150. és a Ferrari 900. nagydíja tehát elég csalódást keltő az olaszok számára, és ezen Kimi Räikkönen sem tudott javítani a 7. helyével, ami a legrosszabb helyezése a Belga Nagydíjon (legalábbis amikor befejezte a futamot).

Továbbra is Vettel az egyetlen nem mercedeses versenyző, aki idén több mint egyszer dobogón végzett. A német harmadik helyét a defekt után Romain Grosjean örökölte meg, aki a 2013-as Amerikai Nagydíj óta nem pezsgőzhetett – ahogy a Lotus sem.

Ha a francia versenyző nem kap öthelyes rajtbüntetést a váltócsere miatt, akkor a legjobb rajtpozícióból indulhatott volna, ugyanúgy a 2013-as Amerikai Nagydíj óta először. Hamilton mellett csak a franciának sikerült tízszer is legyőznie a csapattársát az időmérő edzésen.

//

Az új rajtprocedúra Spában nem okozott káoszt - talán majd Monzában?! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, August 25, 2015

Vettel utolsó előtti körös defektjének köszönhetően csak a két Mercedes pilóta teljesítette eddig a szezon összes körét. Zsinórban második alkalommal a futam egy körrel megrövidült az extra felvezető kör miatt.

A Force India Spában érte el az eddigi legjobb rajtpozícióját (negyedik) és eredményét (ötödik), Sergio Pereznek köszönhetően.

Nico Rosberg bekísérte Hamiltont a második helyen, ezzel a Mercedes párosa idén már hetedik alkalommal szerzett kettős győzelmet, és zsinórban 50. alkalommal szereztek pontot (a Ferrari 81 futamos sorozata a rekord). A német futotta a verseny leggyorsabb körét, ami karrierjében 12. alkalommal történt meg vele, ezzel behozta Alberto Ascari, Jack Brabham, Rene Arnoux és Juan Pablo Montoya eredményét.

Végül pedig a McLaren egy új, nem éppen pozitívnak mondható rekordot állított fel – a legtöbb rajthelyes büntetéssel. Miután Jenson Button és Fernando Alonso autójában is 2-2 alkalommal cseréltek erőforrást, így a páros együtt 105 rajthelyes büntetést gyűjtött össze.

Eddig Button kapta a legtöbb rajthelyes büntetést (95), de utána Alonso következik (75), majd Verstappen (25).

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sok hűhó semmiért: Spában elmaradt a káosz a rajtnál
Következő cikk ÉLŐ F1-es műsor: Vettel drámája, Hamilton unalmas győzelme és egy újabb tragédia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország