Forma-1 Brazil Nagydíj

Bejött a Red Bullnak, hogy "átvették az alapokat" Perezzel

Sergio Perez formába lendülése annak az eredménye, hogy ismét jobban figyel „az alapokra”, mondta el a Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner.

SERGIO PEREZ, RED BULL, FERNANDO ALONSO, ASTON MARTIN

Bár Perez végül 53 ezredmásodperccel lemaradt a dobogóról a Fernando Alonso ellen vívott küzdelemben a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon, így is egyik legerősebb futama volt, mióta szeptemberben második lett Monzában.

Mindezt azután, hogy az USA Nagydíj előtt három napig nyüstölte a Red Bull Milton Keynes-i gyárának szimulátorát, ezt látva a csapatot irányító Christian Horner úgy látja, az előrelépés tartós lesz. A Brazil Nagydíjat értékelte:

„Szerintem brilliánsan vezetett. Volt egy kicsi megingása a kettes kanyarban, ami miatt Fernando, aki elég gyors volt ma az egyenesekben, meg tudta előzni, de mindent megtett annak érdekében, hogy megtartsa a harmadik helyet.”

„Úgy azonban, hogy Checo 12 ponttal többet szerzett, mint Lewis (Hamilton – a szerk.), szerintem nagyon erős hétvége volt ez számára. Harmadik hely a sprinten, a kilencedikről indulva negyedik a versenyen, úgy, hogy az időmérőn bezavart számára a sárga zászló, szerintem nagyon értékes pontokat szerzett.”

Arra a kérdésre, hogy pontosan mi változott Perezen, aki sokkal magabiztosabbnak tűnik az RB19-ben, Horner úgy válaszolt: „Szerintem sokkal többet összpontosít az alapokra és azt hiszem, kezdenek összeállni a dolgai.”

Perez úgy érezte, Austin előtt a munka a szimulátorban végre meghozta azt számára, ami ahhoz kell, hogy ismét dobogós helyeket szállítson a Red Bullnak, még ha az Egyesült Államokban és Mexikóban ez a lehetőség ki is csúszott a kezei közül. Brazíliában azonban kétszer is nagyon közel volt, így Horner szerint jelentős hétvége volt ez a mexikóinak.

„Szerintem nagyon fontos volt ez az önbizalmának. Ez az a Checo, akit ismerünk és akiről tudjuk, hogy mire képes. Meg fogja neki adni a löketet, amire Vegasban, egy újabb utcai pályán, amiken nagyon jól szokott teljesíteni, szüksége lesz. Aztán rá egy hétre jön Abu-Dzabi.”

Alonso mindeközben elárulta, hogyan igyekezett minél több borsot törni Perez orra alá az Interlagoson.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz nyomást gyakorol a Mercedesre: "Nem engedhetnek meg maguknak hibákat..."
Következő cikk Abiteboul: összehasonlíthatatlan a Mercedes és a Red Bull dominanciája

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország