Bejelentették a 2020-as Racing Point bemutatásának dátumát is

A Racing Point hatodikként jelentette be, hogy mikor mutatja be az idei forma-1-es autóját, amelyet három nappal a Mercedes idei gépe után lepleznek le.

Lance Stroll, Racing Point RP19

Lance Stroll, Racing Point RP19

Joe Portlock / Motorsport Images

Egyre csak gyűlnek az információk a csapatoktól az idei forma-1-es autók bemutatásának időpontjairól, a Racing Point pedig a többi csapathoz hasonlóan még a téli tesztek előttre időzítette az új gép bemutatását.

Az idei évben a terhek csökkentése miatt csak kétszer háromnapos lesz a barcelonai téli tesztidőszak, és az már korábban világos volt, hogy öt csapat még a február 19-i rajt előtt a nagyközönség elé tárja idei autóját. 

A Ferrari eddig az első a sorban az olaszok február 11-én mutatkoznak be, egy nappal később a Renault kerül sorra az idei autóval, újabb egy nap elteltével pedig a McLaren rántja le a leplet.

Még több F1 hír:

Február 14-ére már két csapat is bejelentkezett, az új nevével idén debütáló Alpha Tauri mellett a konstruktőri cím védője, a Mercedes is sorra kerül. Az egyelőre meg nem erősített információk szerint a Haas a barcelonai teszt kezdetére időzítette a bemutatót.

Hatodikként pedig a Racing Point bemutatójának időpontja derült ki, Sergio Perez és Lance Stroll idei autóját február 17-én a BWT főhadiszállásán, az ausztriai Mondseében lehet először megtekinteni.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari Leclerc-Sainz duót akar 2021-től?
Következő cikk Hamilton a vegánságról: jobban érzem magam a testemben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország