Bearman küszködését látva sem aggódik a Haas

Hiába a küszködős Forma-2-es szezon Oliver Bearman számára, a Haas csapatfőnöke továbbra is kitart a brit mellett, akit inkább a körülmények áldozatának tart.

Oliver Bearman, Haas F1 Team, in the paddock

Oliver Bearman, Haas F1 Team, in the paddock

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nincsenek könnyű helyzetben a Forma-2-ben a Prema versenyzői, ugyanis a csapat nagyon nem találta el az idei évre tervezett autóját, aminek köszönhetően sem Oliver Bearman, sem Kimi Antonelli nem remekelhet igazán.

Egyes hírek szerint a brit fiatal már zsebben érezheti a szerződését, amit a Haasszal köthet meg a közeljövőben, minek után Hülkenberg távozása után Magnussen maradása is erősen kétségessé vált. De milyen reményei vannak az amerikai alakulat csapatvezetőjének?

„Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok annak, hogy hogyan dolgozik velünk” – jelentette ki Komacu az Ekstra Bladet újságnak az Osztrák GP-n, mikor Bearman Forma-2-es küszködéséről faggatták az esetleges leigazolása kapcsán.

„Van elég F1-es edzésünk, hogy megnézzük őt. A múlt héten a Forma-1-ben vezetett velünk, aztán eligazítás jött, és már ment is az F2-es kvalifikációra. Ez csak egy kör, és nyilvánvalóan nem így kell felkészülni az F2-re.”

A Haas csapatfőnöke tehát védelmébe vette a fiatal brit tehetséget, és azt is hozzátette, hogy biztosra veszi, ha csupán a Forma-2-re kellene koncentrálnia, jobb teljesítményt nyújtana, akárcsak a Mercedes juniorja, Antonelli.

„Fogalmam sincs, hogy a Premának milyen problémái vannak az autóval az új szabályok szerint” – tért rá a két fiatal csapatára. „Hallottam valamit, de ha nem ismered az összes részletet, könnyen rossz következtetéseket vonhatsz le.”

„Persze könnyebb lenne, ha csak úgy mindent megnyerne, de nem ez a realitás. Szóval bíznod kell az információban, amivel rendelkezel. A nagyobb kép pedig az, ami például Szaúd-Arábiában történt.”

Eközben Oscar Piastri az újabb dobogós helyezése után elárulta, hogy az időmérős körének törlése csupán még elszántabbá tette, hogy a versenyen a lehető legjobban teljesítsen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Olvasóink két pilótát látnának szívesen Gasly mellett az Alpine F1-es csapatánál
Következő cikk Magyarországon tesztelt a szankciók alól felmentett volt Forma-1-es pilóta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország