Barrichello egyre kevesebbet gondol az F1-es visszatérésére

A veterán brazil versenyző egyre inkább elfogadja, hogy talán már soha nem fog újra a Forma-1-ben versenyezni.Rubens Barrichello nagyon élvezi az őt körülvevő szeretetet Brazíliában.

Fotó: Williams F1 Team
A 40 esztendős Barrichello 1993 és 2011 között összesen 19 szezont húzott le a Forma-1-ben. A brazil pilóta noha pályafutása során nem szerzett világbajnoki címet, két alkalommal (2002, 2004) is a második helyen fejezte be a bajnokságot, míg 2001-ben és 2009-ben a harmadik tudott lenni.

A 11 futamgyőzelmet és 14 rajtelsőséget számláló pilóta tavaly vesztette el a helyét a rajtrácson, amikor a Williams úgy döntött, hogy Bruno Sennát szerződteti Pastor Maldonado mellé.

Barrichello az amerikai IndyCar sorozatba szerződött, és most az austini hétvége után az évadzáró Brazil Nagydíjra is ellátogatott.

„Ez az én otthonom. Gyakorlatilag egész életemben itt éltem, így nem hagyhattam ki ezt a nagydíjat, mely oly sok fantasztikus emléket jelentett számomra a pályafutásom során.” – Barrichello a dél-amerikai riporterek előtt Interlagosban.

„Sokan kérdezik azt tőlem, hogy szomorú vagyok-e a távozásom miatt, de 19 évet versenyeztem itt, ami egy szenzációs szám. Sokkal többször voltam boldog, mint boldogtalan, és szerintem nem lehetek emiatt szomorú.”
– őszintén a brazil versenyző.

„Jól érzem most magam, és szeretem azt, amit csinálok. Már nagyon várom a versenyt, és izgatott vagyok a rajtrácson történtek miatt. Ott akarok lenni a közönséggel, mely páratlan hangulatot csinál. Szóval áldom az eget azért, hogy a Forma-1-ben versenyezhettem, mely hatalmas dolgot jelent a sportban. Továbbra is versenyképes vagyok, amit már az IndyCarban is megmutattam. De most nincs szó arról, hogy visszatérnék ide.”


Barrichello természetesen élvezi az idei bajnokságot.

„Az idei bajnokság különösen izgalmas, és az egyik legjobb, amit hosszú ideje láthattunk. Mindig izgalmas, ha az utolsó futamon dől el a bajnoki cím sorsa. Ha pedig leszakad az ég vasárnap, akkor bármi benne lehet a pakliban. Az igazság azonban az, hogy a Red Bull és Vettel sokkal versenyképesebb tudott lenni, mint a Ferrari és Alonso. De Interlagos már sok érdekes versenyt hozott a sportban, így egészen a kockás zászlóig várnunk kell a bajnokavatásra. Ez a futam nem csak az esőtől lesz jó. Szárazon is rendkívül izgalmas lehet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING