Barrichello szerint Leclerc jó kihívás lesz Vettel számára a Ferrarinál

A Ferrari egykori versenyzője nagyon izgatott Charles Leclerc ferraris karrierje miatt, amit a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel csapattársaként kezdhet meg.

Charles Leclerc, Sauber and Sebastian Vettel, Ferrari in the Press Conference

Hivatalosan Maurizio Arrivabene csapatfőnök döntése volt az, hogy Kimi Räikkönen a jobb eredményei ellenére nem kapott új szerződést és 2018 év végén el kellett hagynia Maranellót, ahol a Sauber-től érkezett fiatal monacói versenyző veszi át a világbajnok helyét.

Még több F1 hír:

Leclerc csak 21 esztendős és mindössze egy F1-es szezon van a háta mögött, de a Ferrari akadémiája miatt már évek óta tagja a családnak, és gyakorlatilag mindenkit ismer a legendás alakulatnál. Ebből a szempontból nem tekinthetünk rá egy nagyon kevés tapasztalattal rendelkező versenyzőként, de a kihívás adott lesz számára, egyrészt maga a Ferrari miatt, másrészt a csapattársa egy négyszeres világbajnok rekorder lesz.

Egyelőre megoszlanak a vélemények arról, hogy milyenek lehetnek Leclerc esélyei, de az első pár futamon minden bizonnyal meg fogja kapni az esélyt arra, hogy Vettel ellen küzdjön. Később pedig az eredmények dönthetnek, így a pilótákon múlhat az, hogy adott esetben ki folytathatja a küzdelmet a címért.

 

Rubens Barrichello, aki éveken át volt tagja a Ferrarinak Michael Schumacher csapattársaként, maximálisan tisztában van azzal, hogy mit jelent az „ágaskodó paripának” versenyezni a Forma-1-ben. És ex-F1-es futamgyőztes versenyző még inkább tisztában van azzal, milyen, ha egy támogatói, vízhordó szerepet kell betöltenie.

„Nagyon izgatott vagyok Leclerc miatt.” – nyilatkozta Barrichello, aki 1993 és 2011 között versenyzett az F1-ben a Jordan, a Stewart, a Ferrari, a Honda, a Brawn és a Williams kötelékében.

„Ez a srác az egyik olyan fiatal versenyző, aki már bejutott ebbe a bizonyos körbe. Ahhoz, hogy a Ferrarihoz menj és sikeres légy, egyetlen egy dologra van szükséged, ami nem más, minthogy igazán jó legyél fejben. Leclercnek megvan a tehetsége, és jó kihívást fog majd jelenteni Seb számára.” - tette hozzá Rubens a Motorsport.com-nak

Leclerc az első F1-es szezonjában remek eredményeket ért el, és bizonyította azt, hogy készen áll a következő lépésre, ami rögtön a Ferrarit jelenti számára. A pletykák szerint ez a döntés valójában az időközben elhunyt Sergio Marchionne nevéhez fűződött.

Ross Brawn ugyancsak izgatott Leclerc ferraris szereplése miatt.

„Leclerc az első szezonjában lenyűgöző volt. Még nem volt komoly referenciája egy csapattársat illetően, de 2019-ben ez is meglesz. A Ferrarinál hatalmas a nyomás, és ott már a világbajnoki címet érintő nyomással kell megküzdenie. Ez nagy kihívást jelent majd neki az év során, de amit eddig láttam tőle, az alapján azt mondhatom, hogy nagyon tiszteletteljes munkát végez.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: Csodálom Hamiltont, amiért a saját életét éli
Következő cikk Todt: Ha Hamilton megdönti Schumacher rekordjait, meg fogja érdemelni őket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország