BRÉKING

Barrichello: Schumachernek csak 6 címet kellett volna nyernie!

Rubens Barrichello ezek szerint még mindig nem tudta túltenni magát, hogy 2002-ben az Osztrák Nagydíjon át kellett adnia győzelmét a hétszeres világbajnoknak.

A 2002-es szezon legemlékezetesebb jelenete az volt, amikor Rubens Barrichellonak pár méterrel a célvonal előtt le kellett lassítania Jean Todt, a Ferrari csapatfőnökének kérésére, hogy Michael Schumacher átvehesse tőle az első helyet.

Ritkán ennyire világos, hogy melyik pilótájára épít a csapat a Forma-1-ben. Schumacher, akit hétszer koronáztak meg a királykategóriában, ebből ötször Ferrarival nyert, megkérdőjelezhetetlenül a csapat első számú pilótája volt. Így Barrichellonak csak a csendes vízhordó szerep jutott.

Lassan 13 év telt el az ominózus egykori A1-Ringen, Spielbergben megtörtént eset óta, de úgy tűnik, hogy Barrichello azóta sem tette túl magát azon, hogy Schumacher a Scuderia kiemelkedő támogatását élvezte. „Schumacher egyik címe az enyém kellene, hogy legyen.” – magyarázta a brazil Bandeirantes TV csatornának.

„Nem akartam elengedni, de azt az információt kaptam a Ferraritól, hogy gondoljam meg magam. Ezért vettem el a lábamat a gázról.” – emlékezett vissza a ma 42 éves brazil Jean Todt legendás üzenetére: „Rubens, engedd Michaelt, hogy harcolhasson a bajnoki címért!”

A brazil végül kelletlenül teljesítette a vörösök parancsát, de gondoskodott arról, hogy a díjátadó ünnepségen a szurkolók kifütyüljék a látottakat, mivel érezhetően becsapva érezték magukat. Schumacher úgy nyert abban az évben, hogy minden versenyen dobogón állhatott, míg Barrichello lett a második, persze tetemes ponthátránnyal.

Hazai siker

Nem utolsósorban az emlékezetes spielbergi ügy miatt is sokat kritizálták a brazilt hazájában, mondván túl lassú versenyző, de ez őt nem foglalkoztatta. „Nekem mindegy” – mondja egy vállrándítással – „de amikor a családom is így beszél rólam, az már zavar.”

Barrichello 323 nagydíjon vett részt, ezzel rekordot állított fel, ugyanis nincs még egy pilóta, aki ilyen hosszú karriert tudhat maga mögött a száguldó cirkuszban. Jelenleg a brazil Stockcar bajnokságban szerepel. „Azt csinálom, amit szeretek.” – állítja – „Örülök, hogy megmutathatom a braziloknak, hogy jó versenyző vagyok.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Roscoe-ból is Terminátor lett Melbourne-ben!
Következő cikk Häkkinen: Kiegyenlítettebb lenne a küzdelem, ha a csapatok többet tesztelhetnének.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország