Barrichello: Schumacher „sosem támogatott engem, sosem kínált segítséget”
Rubens Barrichello hosszú éveket húzott le a Forma–1 egyik legsikeresebb pilótája mellett, most pedig némi betekintést engedett abba, milyen is volt Michael Schumacher márkatársának lenni a Ferrarinál.
A brazil versenyző szerencsés és egyben nagyon balszerencsés is volt, hiszen a Ferrari legjobb korszakában lehetett az istálló versenyzője, ezzel egyidőben viszont egy korszakos tehetség ült a másik autóban, ami miatt végül elég kevés babér termett számára. Barrichello kilenc versenyt nyert Schumacher mellett, és kétszer volt bajnoki második.
Az F1 Beyond the Grid podcastjében most arról mesélt, a német mennyire kemény ellenfél volt, és mennyire nem akarta őt hagyni érvényesülni házon belül. „Én mindig össze tudtam barátkozni, és mindig jó kapcsolatot ápoltam a csapattársaimmal. Ő viszont sosem támogatott engem, sosem kínált segítséget, ezért nem is kértem tőle.”
„Michael más volt. Egy kissé naiv volt, ahogyan dolgozott. Sokszor előfordult, hogy befejeztünk egy megbeszélését, és utána jött egy másik, amelyen csak Michael vett részt! Én meg csak fogtam a székem és ott ültem. Végül aztán úgy kezdtem érezni, hogy övé volt a csapat.”
Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére azt állította, hogy Barrichellónak szerződésbe volt foglalva, hogy nem versenyezhet Schumacherrel. A brazil viszont most felfedte, hogy kijelentette a Ferrari felé, nem fogja aláírni a megállapodást, ha „el kell engednie Michaelt”.
„Én nem akartam aláírni. A szerződésben erről nem volt semmi. A saját érdekemben sok mindent fogadtam el. De sok olyan is volt, amibe nem mentem bele, ezzel egyidőben viszont azt éreztem, hogy fejlődök a Ferrarinál. Hat éven át úgy véltem, hogy jól haladok, és eljön majd az én időm.”
Ez végül azonban sosem jött el számára, Barrichello pedig a Forma–1 egyik legdominánsabb korszakának másodhegedűsévé vált. „Mindig is azt mondtam, hogy jobb volt nálam, ez nem kétség. Ő azonban már ’96 óta ott volt, négy éve ment már ott, keresztülment a sérülésén, és Jean Todt úgy tekintett rá, mint a fiára. Ezért nehéz volt egy újonnan érkezőnek azt mondani, hogy oké, adjatok nekem szabadságot” – zárta visszaemlékezését Barrichello.
A brazil egyik nagy ellenfele, David Coulthard eközben arról mesélt, érzése szerint miért nem lett belőle soha világbajnok.
Oszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.
Legjobb hozzászólások