Barrichello: Remélem, hogy Massa harcban lesz a bajnoki címért

Barrichello: Remélem, hogy Massa harcban lesz a bajnoki címért

A Williams korábbi versenyzője nagyon bízik benne, hogy a honfitársának sikerül majd harcban lenni a címért.

A Williams Martini Racing lehet az idei év egyik legnagyobb meglepetése. Jelenleg minden a Mercedes és a Williams formájáról szól a sajtóban, és már a britek is lehetségesnek tartják azt, hogy versenyeket nyerjenek idén, noha tavaly sokáig még a pontszerzés is lehetetlen volt számukra.

A legendás világbajnok istálló azonban teljesen átalakult 2014-re, miközben új szakemberek érkeztek a csapathoz, és arról sem feledkeztünk meg, hogy új szabályok léptek érvénybe a Forma-1-ben. A téli teszteken meggyőző és nagyon stabil volt a Mercedes motorral FW36, mely akár már ezen a hétvégén megszerezheti az első győzelmét, vagy dobogós helyezését.

Rubens Barrichello, aki korábban szintén versenyzett a Williams színeiben, most honfitársa sikeres szerepléséért szorít.

„Felipének jó esélye van a Williams-nél.” – mondta Barrichello a brazil Globo kérdésére.

„Remélem, hogy nagyon jól megy majd, és ezzel az újjászületéssel versenyeket nyer, és harcban lesz a bajnoki címért, akárcsak én 2009-ben.” – tette hozzá a tapasztalt versenyző.

Barrichello szintén ott lesz Ausztráliában, mint a brazil televízió szakértője és már nagyon izgatott.

„Az összes tesztet figyelemmel követtem, és izgatott vagyok a Williams versenyképessége miatt. Kíváncsian várom, hogy olyan gyorsak, mint amilyennek látszottak. Ebben a pillanatban a Mercedes az a csapat, melyet le kell győzniük a többieknek, de a Williams is ott van.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Rubens Barrichello
Cikk típusa BRÉKING