BRÉKING

Barrichello: Ez a lehető legrosszabb hír Massa számára

A korábbi F1-es versenyző őszintén sajnálja a honfitársát, de szerinte nem kell aggódnia Felipe Massának, hiszen a Ferrari után is van élet.

Rubens Barrichello 2000 és 2005 között szolgálta a Ferrarit. A brazilnak 2006-ra is érvényes volt a szerződése Maranellóban, de miután elege lett az állandó vízhordói szerepből, úgy döntött, hogy idő előtt távozik Olaszországból.

Ez nyitotta meg az utat az akkor még fiatal Massa számára, aki a súlyos balesetét követően a honfitársához hasonlóan vízhordó lett a Ferrarinál. A 32 éves versenyző elfogadta a sorsát, és időről időre meghosszabbította a szerződését Maranellóban.

A vezetőség azonban mos úgy döntött, hogy nem ad több lehetőséget Massa számára, akinek a helyét 2014-től Kimi Räikkönen veszi át. Érdekesség, hogy a „Jégember” 2007 és 2009 között a brazil pilóta csapattársa volt a Ferrarinál.

„Ez a legrosszabb hír Felipe számára és sajnálom őt emiatt.” – mondta Barrichello a TotalRace lapnak adott nyilatkozatában.

„Ott voltam a versenyhétvégéken, és én is hallottam ezeket a híreket. Nem tudtam eldönteni, hogy ezek a hírek igazak, vagy csak pletykák. Nem tudtam eldönteni, mert ezek a hírek gyakran nem igazak. Sokszor fordult elő az, hogy egy újságíró kitalál valamit, azt pedig elhiszik az emberek. Sok dolgot láttam már, de ez egy kicsit meglepett.”

„Szóval valóban sajnálom Felipét, de van élet a Ferrari után. Én vagyok erre a legjobb bizonyíték. Ott volt a Brawn és még egy sor dolog, ami megtörtént. Minden nagyon jó volt, és vannak dolgok, melyek jobb érzést jelentenek számodra a Ferrari utáni életben.”

„Az azonban igaz, hogy a Ferrarinál versenyezni nincs jobb dolog. Ez a legszenzációsabb érzés, ami létezik. Ha azonban nem vagy a Ferrari versenyzője, akkor kevesebb rajtad a nyomás és nem is adsz annyi interjút. Van egy pillanat, amikor mindezt fájdalmasan éled meg, de valóban van élet a Ferrari után.”

A két brazil helyzetét azonban nem lehet összehasonlítani.

„Nem lehet összehasonlítani az én és Felipe helyzetét a Ferrarinál, mivel én döntöttem úgy, hogy elhagyom őket, de akkor már volt egy aláírt szerződésem a Hondával. Mielőtt búcsút intettem volna a Ferrarinak, tárgyalásban álltam a Hondával. De Felipe egy jó versenyző, és hiszem, hogy lesz ülése jövőre.”

Könnyen lehetséges, hogy Massa távozásával jövőre hosszú idő után nem lesz brazil pilótája a Forma-1-nek.

„Ez gondot jelent Brazíliának. A valóság azonban az, hogy az országnak jó versenyzői vannak, de valahol azok az út közepén elvesznek a támogatás hiányában. Manapság a Forma-1-ben lehetséges az, hogy egy orosz pilóta (Szergej Szirotkin, Sauber) mögött 100 millió euró álljon. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy még versenyzői engedélye sincs, miközben több olyan versenyző is van, akik minőséget jelentenek, de nincs meg a támogatásuk.”

„Ez nagyon szomorú és ezen változtatnunk kell Brazíliában. Úgy hiszem, hogy Brazília megérdemel egy versenyzőt a Forma-1-ben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Domenicali: Eljött az idő, hogy Massa elhagyja Maranellót
Következő cikk Kimi távozása nagy veszteség a Lotusnak: Raikkonen úgy döntött, jöhet a friss levegő

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország