Barcelona továbbra is aláírása vár 2021-re

A hivatalos 2021-es naptár szerint Circuit de Catalunya május 9-én fogadja a száguldó cirkuszt, a státuszuk mellett azonban továbbra is a „szerződéskötés” megjelölés szerepel. A bizonytalanságot a részletek okozzák.

Barcelona továbbra is aláírása vár 2021-re

Az idei szezonban rekordot jelentő 23 versenyt kívánnak megtartani a Forma-1-ben. Több helyen azonban még továbbra sincs aláírva a végleges szerződés, bár az is igaz, hogy a legtöbbször csak apróságok húzódnak meg a háttérben. Barcelona helyzete is biztosnak tűnik, de ők is véglegesítésre várnak.

„A szezon során a nagydíj alatt találkoztunk Chase Carey-vel, hogy megejtsük a bemutatkozást és felvegyük a kapcsolatot” – jelentette ki Josep Lluis Santamaria az El Mundo Deportivo kérdésére. „Attól a pillanattól kezdve elkezdtünk dolgozni a hosszabbításon.”

„A Forma-1 arra kért minket, hogy lassítsunk, mert majd szeptember, október környékén véglegesítik a 2021-es naptára. A szerződés a végső fázisában van, egy évvel meg lesz hosszabbítva a részvételünk” – tette hozzá Josep Lluis Santamaria.

Még több F1 hír:

„Mivel változások történtek az oldalukról Stefano Domenicali révén, Chase Care azt akarta, hogy a több évre szóló szerződést már Stefano intézze” - mondta Santamaria, majd azt is hozzátette, hogy időközben módosítani fogják a 10-es kanyar kialakítását együttműködve a MotoGP és a Forma-1 irányító testületeivel.

Ami a következő szezont előtti F1-es tesztet illeti, megerősítésre került, hogy szokásos módon Barcelona fog helyet adni neki. Ahogy Santamaria mondta: „Ez szintén aláírásra vár, de ahogy arra sokan már számítanak, a tesztet márciusban itt fogjuk megtartani.„


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

megosztás
hozzászólás
Az Alfa Romeo szerint ők tartották be a legkevésbé a biztonsági előírásokat

Előző cikk

Az Alfa Romeo szerint ők tartották be a legkevésbé a biztonsági előírásokat

Következő cikk

Alonso edzője a spanyolról: Akárcsak 2003-ban

Alonso edzője a spanyolról: Akárcsak 2003-ban
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Szántó Dániel