BRÉKING

Barcelona – F1 2016: Kövesd élőben az utolsó F1-es tesztnapot (LIVE)

A Forma-1 mezőnye idén először csak 8 tesztnapot kapott arra, hogy felkészüljön az aktuális idényre, ami Fernando Alonso szerint is nagyon kevés. Korábban 12 nap állt a csapatok rendelkezésére, de az új korlátozásokkal most még nehezebb dolguk van a gárdáknak. A McLaren-Honda nagyot profitálhatott volna ezzel a 12 tesztnappal, hiszen tavaly óta láthatóan sokat léptek előre a megbízhatóságot illetően, miközben az MP4-31-re immáron fokozatosan lehet felpakolni az új elemet, frissítéseket. Az MP4-30 esetében ezt nem mondhattuk el, szóval van miért bizakodni a Wokingiakat illetően, ahol az utolsó napon Jenson Button ül autóba.

A Ferrarit illetően is van miért bizakodnunk, bár az olaszoknál az eddig megszokottól eltérően több technikai hibát fedezhettünk fel, ami még kellemetlenül érintheti őket az idény során. Kimi Räikkönen csütörtökön a szokásos tesztprogramja mellett a halo fejlesztést is kipróbálta z SF16-H-n, amit most Sebastian Vettel is megtehet. Egyelőre igencsak negatív az elem fogadtatása, miközben Lewis Hamilton egyszerűen úgy fogalmazott, hogy a halo minden idők legrosszabb megoldása a Forma-1-ben. A Mercedesnél a brit címvédő mellett a német csapattárs, Nico Rosberg is lehetőséget fog kapni a tesztelésre a szokásos délelőtt-délután ütemben.

https://youtu.be/FBsjHJT04VM?t=24m

A Red Bull eddig nagyon csendesen végezte a munkáját, de a szakértők arra mutattak rá, hogy az osztrák bajnok lehet a harmadik erő a szezon során. Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra ez talán még nem lesz igaz, de ha a Renault motor ilyen ütemben fejlődik tovább, és megbízható lesz, akkor az RB12 akár komoly meglepetéséket is okozhat Daniel Ricciardo és Daniil Kvyat alatt. A gyári Renault már nem áll ilyen jól, és ezt a franciák is tudják. Az RS16 körül még nagyon sok mindent a helyére kell tenniük a mérnököknek, és az első igazi áttörést az európai szezon hozhatja el számukra. Jolyon Palmer ma újabb fontos kilométereket tehet meg az autóval, amivel korábban nem volt szerencséje.

A legnagyobb gondban a Haas F1 Team és a Manor lehet. Az amerikai és a brit istállót is fekete lónak tartották a tesztek előtt, de annyi gondjuk volt eddig, hogy az első versenyeken inkább fognak tesztelni, mint versenyezni. A Haast illetően elmondhatjuk, hogy valóban ott van a potenciál az autóban, és az képes versenyképes tempót menni, de a különböző meghibásodások miatt az újonc már nagyon sok időt veszített. Romain Grosjean, a csapat francia versenyzője is hangsúlyozta, már nem olyan pozitív Melbourne-t illetően, mint korábban.

CsapatKeddSzerdaCsütörtökPéntek
MercedesRosb/HamRosb/HamRosb/HamRosb/Ham
FerrariRäikkönenVettelRäikkönenVettel
WilliamsBottasBottasMassaMassa
Red BullKvyatRicciardoKvyatRicciardo
Force IndiaHülkenbergPérezHülkenbergPérez
RenaultMagnussenMagnussenPalmerPalmer
Toro RossoVerstappenSainzVerstappenSainz
SauberNasrEricssonNasrEricsson
McLarenAlonsoButtonAlonsoButton
ManorHaryantoWehrleinWehrleinHaryanto
HaasGutiérrezGutiérrezGrosjeanGrosjean

A mezőny reggel 9 órakor kezdi meg a munkát, majd 13 és 14 óra között ebédszünetet tartanak, így abban a 60 percben nem lesz kint autó a pályán. A tesztet a tervezett időpont szerint délután 18 órakor intik le a katalán ringen.

Március 4.

Mercedes Nico Rosberg/Lewis Hamilton / Red Bull Daniel Ricciardo / Williams Felipe Massa/ Ferrari Sebastian Vettel / McLaren Jenson Button/ Force India Sergio Pérez / Toro Rosso Carlos Sainz Jr. / Renault Jolyon Palmer / Sauber Marcus Ericsson/ Manor Rio Haryanto / Haas Romain Grosjean

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS MAGÁTÓL FRISSÜL, DE HA PROBLÉMÁD VAN, FRISSÍTSD AZ OLDALT AZ ÚJ BEJEGYZÉSEK ELÉRÉSÉHEZ

[live_event id="366"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az utolsó tesztnap következik a Forma-1-ben: Vettel, Hamilton, Rosberg és Button is a pályán
Következő cikk A Mercedes egy kávét is ihat kerékcsere közben, akkor is nyerni fognak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország