Barcelona – F1 2016: Kövesd élőben az ötödik F1-es tesztnapot (LIVE)

Barcelona – F1 2016: Kövesd élőben az ötödik F1-es tesztnapot (LIVE)

Folytatódik a GP-live.hu ÉLŐ közvetítése a barcelonai tesztsorozatról, benne minden fontos és érdekes információval, legyen szó köridőkről, eseményekről, megtett kilométerekről, képekről, videókról és persze az interjúkról. Már zajlanak az...

Ez immáron a célegyenes az évadnyitó Ausztrál Nagydíj előtt, mely kevesebb, mint három hét múlva kerül megrendezésre a már lassan legendásnak mondható melbourne-i utcai versenypályán.

A költségek csökkentése miatt idén 12 helyett 8 tesztnap áll a csapatok rendelkezésre, mely függetlenül attól, hogy ugyanazzal a technikával és szabályokkal dolgoznak, mint tavaly, igencsak kevés. Pláne, ha még hozzávesszük azt is, hogy előrébb hozták az első verseny időpontját.

Négy tesztnapon már túl van a mezőny. A barcelonai körözgetések ideje alatt sok mindent nem tudhattunk meg, hiszen mindenki más programon és eltérő üzemanyag-terhelés mellett van kint a pályán, és ezek az információk titkosak.

Az jól látszik azonban, hogy a Ferrari idén is versenyképes lehet, de nagy kérdés, hogy ez mire lesz elég. Talán nem kockáztatnunk azzal túl sokat, hogy a fix második hely már megvan, de könnyen lehet, hogy az olaszok légüres térben fognak versenyezni, hiszen benne van a pakliban, hogy a Mercedes messze elől lesz, addig a Ferrarinak túl nagy lesz az előnye a többi riválishoz képest.

Az olaszoknál Kimi Räikkönen folytatja a munkát a mai napon. A finnek bőven van mit bepótolnia, hiszen míg Sebastian Vettel alatt megbízhatóan működött az autó, addig a „Jégember” relatíve kevés kilométert tett meg az SF16-H volánja mögött a technikai gondok miatt.

A Mercedesnél a váltott felállásra esküsznek, így ma Nico Rosberg és Lewis Hamilton is akcióba lendülhet a W07 Hibriddel. Kérdés, továbbra is csak a megtett kilométerekre fognak koncentrálni, vagy belekóstolnak a gyorsabb körökbe, és végre felteszik a lágy, a szuper-lágy és az ultra-lágy keveréket.

Ezzel szemben a McLarennél a kilométer az elsődleges szempont, hiszen a legutóbbi két tesztnap nagyon gyengére sikeredett nekik és valószínűleg a sebesség sem az igazi. A korábbi hírek szerint legalább 100 lóerő a Honda hátránya a Ferrari és a Mercedes erőforrásaihoz képest. A wokingiaknál először Fernando Alonso áll munkába.

A nap két igazi érdekessége lehet a Sauber és a Toro Rosso idei gépe. A svájciak csak hétfőn mutatták be az idei konstrukciójukat, míg az olaszok egy félig új autóval teszteltek az elmúlt héten.

CsapatKeddSzerdaCsütörtökPéntek
MercedesRosb/HamRosb/HamRosb/HamRosb/Ham
FerrariRäikkönenVettelRäikkönenVettel
WilliamsBottasBottasMassaMassa
Red BullKvyatRicciardoKvyatRicciardo
Force IndiaHülkenbergPérezHülkenbergPérez
RenaultMagnussenMagnussenPalmerPalmer
Toro RossoVerstappenSainzVerstappenSainz
SauberNasrEricssonNasrEricsson
McLarenAlonsoButtonAlonsoButton
ManorHaryanto???
HaasGutiérrezGutiérrezGrosjeanGrosjean

A mezőny reggel 9 órakor kezdi meg a munkát, majd 13 és 14 óra között ebédszünetet tartanak, így abban a 60 percben nem lesz kint autó a pályán. A tesztet a tervezett időpont szerint délután 18 órakor intik le a katalán ringen.

Barcelona – március 1.

Mercedes Nico Rosberg/Lewis Hamilton / Red Bull Daniil Kvyat / Williams Valtteri Bottas/ Ferrari Kimi Räikkönen/ McLaren Fernando Alonso/ Force India Nicolas Hülkenberg/ Toro Rosso Max Verstappen / Renault Kevin Magnussen / Sauber Felipe Nasr/ Manor Rio Haryanto / Haas Esteban Gutierrez

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS MAGÁTÓL FRISSÜL, DE HA PROBLÉMÁD VAN, FRISSÍTSD AZ OLDALT AZ ÚJ BEJEGYZÉSEK ELÉRÉSÉHEZ

[live_event id="363"]

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo , Felipe Massa , Fernando Alonso , Jenson Button , Kevin Magnussen , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Romain Grosjean , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING