BRÉKING

Barcelona – F1 2015: Kövesd élőben az ötödik F1-es tesztnapot (ÉLŐ)

A csapatok a Force India kivételével mind ott voltak Jerezben a 2015-ös autójukkal, és összességében messze több kilométert tettek meg, mint egy évvel ezelőtt, amikor még minden új volt a V6-os motorokkal.

Az aktuális helyszín Barcelona, mely egy lényegesen reálisabb képet adhat a pillanatnyi erősorrendről, miután ez egy olyan pálya, ahol a szezon során is versenyeznek a csapatok, valamint azok új frissítéseket pakolnak fel az autóikra. Ma többek között Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, Kimi Räikkönen és Jenson Button is kint lesz a pályán. Érdekes lesz látni azt, hogy a McLaren mire megy az új motorjával és a frissített csomagjával, hiszen Jerezben nagyon sokat szenvedett az MP4-30.

http://youtu.be/HALwQEwkQZU?t=56m2s

A Ferrari ugyancsak az érdeklődés középpontjába kerülhet, hiszen az első téli teszten nagyon stabilnak tűnt az SF15-T a finn „Jégember”, és Sebastian Vettel alatt, aki szombaton és vasárnap ül majd autóba. A mai nap többek között a Williams miatt is érdekesebb lehet, hiszen Susie Wolff, az istálló női tesztpilótája lehetőséget kap az új autó tesztelésére. A Force Indiánál pedig Pascal Wehrlein, a Mercedes saját tehetsége lendül majd akcióba. Az indiaiaknál fontos megjegyezni, hogy ezen a héten csak a tavalyi autót viszik pályára, és ha minden jól megy, akkor egy hét múlva már a VJM08-at láthatjuk Barcelonában. Legalább a festés új lesz…

A tesztnap reggel 9 órakor veszi kezdetét, mely Jereztől eltérően nem délután 17, hanem 18 óráig tart majd. Ez azért van, mert a pályán 13 és 14 óra között hivatalos ebédszünetet tartanak, és ezen idő alatt egy autó sem lehet kint a spanyol aszfaltcsíkon.

A GP-LIVE.HU JEREZHEZ HASONLÓAN TERMÉSZETESEN ÉLŐ KÖZVETÍTÉST BIZTOSÍT A BARCELONÁBAN TÖRTÉNTEKRŐL!

Barcelona – február 19. / február 20. / február 21. / február 22. /

merc10

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS MAGÁTÓL FRISSÜL, DE HA PROBLÉMÁD VAN, FRISSÍTSD AZ OLDALT AZ ÚJ BEJEGYZÉSEK ELÉRÉSÉHEZ

[live_event id="251"]

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari új elnöke: Hiszek Vettelben, aki nem véletlenül lett négyszeres bajnok
Következő cikk Az Audi 300 millió euróért vásárolhatta volna meg a Red Bullt: 2017-től saját csapattal versenyeztek volna az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország