Baljós árnyak – Hill szerint nem jók a Mercedes kilátásai

Damon Hill úgy vélekedik, a Mercedes számára most már „nagyon kétségbeesettnek” tűnik a helyzet, miközben a bajnokságból már csak négy futam van hátra, Lewis Hamilton hátránya pedig egyre növekszik.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Hiába sikerült szombaton kisajátítaniuk az első sort, a mexikói versenyhétvége összességében mégsem volt sikeres küldetés a Mercedes számára. Max Verstappen ugyanis könnyedén nyert, és tovább növelte bajnoki előnyét, miközben a Red Bull is egyetlen pontra közelítette meg ellenfelét a konstruktőrök között.

Mivel most a holland versenyző és társai oldalán van a lendület és látszólag a jobb autó is, 1996 világbajnoka szerint talán már nem sok remény maradt arra, hogy Hamilton megnyerje a nyolcadik címét.

„Most már nagyon kétségbeesettnek tűnik a Mercedes szempontjából, nem igaz? Nemrég beszéltünk Totóval, és ilyenkor nehéz mit mondani. Még sosem voltak olyan helyzetben a turbó-hibrid érában, hogy a bajnokság végén úgy tűnt, veszíteni fognak” – mondta Hill a Sky Sports műsorában a leintés után.

Még több F1 hír:

Miközben a rajtnál kicsúszott a kezükből az irányítás, és Verstappen ugrott az élre remek kifékezésének köszönhetően, Hamilton a verseny legnagyobb részében nem is rá figyelt, hanem a mögötte érkező Sergio Perezre.

A mexikói pilóta ugyan lassan kezdte az évet, a szezon közepén pedig hullámvölgybe került, mostanra kimászni látszik belőle, hiszen az utóbbi három futamon rendre dobogóra állt, és némileg bele is tudott szólni a győzelem sorsába, még ha közvetett módon is. Hill pedig ezt is problémának látja a Mercedes szempontjából.

„Van egy újabb gondjuk, ugye? Checo megérkezett. Formában van. Most szó szerint az a helyzet állt elő, hogy Lewisnak Max helyett arra kellett koncentrálnia, hogy maga mögött tudja tartani a Red Bull másik versenyzőjét.”

Bárhogy is próbálja mindenki tagadni, az idény végének közeledtével a nyomás egyre csak nő, az idő pedig fogy, így ha Hamilton és a Mercedes valóban meg akarja tartani a trónt, akkor a birodalomnak muszáj lesz visszavágnia.

Abu Dhabiban befejeződtek az átalakítások, íme az első képek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lesz egyáltalán verseny Dzsiddában? – az FIA még bizakodik
Következő cikk Bottas és Hamilton maguk mögött tudták volna tartani Verstappent

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország