Baku legkésőbb október közepén rendezne versenyt

Az Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői azt mondták, hogy a verseny legkésőbb október közepén kerülhet megrendezésre, de remélik, hogy a futamra már szeptember közepe előtt sor kerülhet.

Track

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Azerbajdzsán 2016-ban érkezett meg a Forma-1 versenynaptárába, és azóta minden évben rendeztek is futamot Bakuban. Viszont a koronavírus-járvány miatt az idei versenyt elhalasztották.

A Forma-1 azt tervezi, hogy július elején, Ausztriában indíthatja újra a szezont, majd reményeik szerint Silverstone következhetne a naptárban, az év pedig a Bahreini és az Abu Dhabi Nagydíjjal zárulhatna decemberben. Az F1 vezetősége pedig abban reménykedik, hogy a szezon rövidsége ellenére meg tudnak rendezni 15-18 futamot.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj szervezői pedig továbbra is abban reménykednek, hogy megrendezhetik idén a futamukat, erről a bakui pálya ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov beszélt a MotorsportWeek.com-nak.

További híreink:

„Közeli kapcsolatban vagyunk az azerbajdzsáni kormánnyal, az F1-gyel és a részvényesekkel. Szeretnénk megrendezni a versenyünket az év későbbi részében, de nyilvánvalóan erre addig nem kerülhet sor, amíg nem lesz tisztább a COVID-19 helyzete, és amíg vissza nem tér a világ a normál kerékvágásba, amelyre a járvány előttről emlékszünk.”

„Megegyeztünk abban az F1-gyel, hogy a versenyt ne halasszuk október közepénél későbbre. Őszintén törődünk a szurkolókkal és értékeljük a tapasztalataikat, emiatt azt akarjuk, hogy élvezni tudják a csodálatos időjárást a bakui versenyhétvégén.”

Rahimov elismerte, hogy további komplikációkkal jár az, hogy Baku egy utcai pálya, viszont úgy gondolja, rövidebb idő alatt is fel tudják építeni a szükséges infrastruktúrát.

„Általában az építkezési tevékenységeink 13-14 héttel a versenyhétvége előtt kezdődnek. A jelenlegi szituáció miatt viszont ezt megpróbálhatnánk 11-12 hétre csökkenteni, ami természetesen azzal járna, hogy intenzívebb lenne az építkezési menetrend.”

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

„Ha olyan pozícióban lennék, hogy meg tudnánk tartani a versenyünket szeptember eleje és október közepe között, az nagyon pozitív dolog lenne, ugyanis ebben az esetben el tudnánk érni a célunkat, hiszen az építkezési munkálatok nagy részét a nyári időszakban tudnánk elintézni, amikor a legjobbak az időjárási körülmények.”

„A tény, hogy egy utcai pályán rendezünk versenyt, további komplikációkkal jár, mint minden utcai verseny esetében. Éppen emiatt az lenne a legideálisabb, ha megpróbálnánk még azelőtt megrendezni a versenyt, mielőtt újra kinyitnak az iskolák szeptember 15-én.”

A Forma-1 a tervei szerint Ausztriában és Nagy-Britanniában is „dupla futamot” rendezne egymást követő hétvégéken, viszont a bakui ügyvezető igazgató figyelmeztetett, hogy erre Azerbajdzsánban nem lenne lehetőség.

„Nem számítunk arra, hogy megváltoztassuk a verseny formátumát, és soha nem is beszéltünk erről az F1-gyel. És azt sem gondolom, hogy lehetséges lenne több hétvégén versenyt rendezni Bakuban, ugyanis ez túl sok kényelmetlenséget okozna a lakosainknak, hiszen a pályánk a város szívében helyezkedik el.”


A következő videós összeállításban Ayrton Senna F1-es autóit nézhetjük meg közelebbről. Különlegesebbnél különlegesebb gépek, amik közül párral a brazil csodákra volt képes, a Toleman volánja mögött is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A 26 éve elhunyt Ayrton Senna pályafutása képekben
Következő cikk Ilyen csatákat akarunk látni Hamilton és Bottas között: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország