Baku állja a Williams kárát: mindent kifizetnek

Az Azeri Nagydíj szervezői biztosították a Williamst arról, hogy kifizetik a pénteki kárukat az idei bakui versenyhétvégéről.

George Russell, Williams Racing

George Russell, Williams Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Az első szabadedzést gyorsan törölték a szervezők, miután az egyik csatornafedél elengedett, és az súlyos károkat okozott a már így is több sebből vérző Williamsnek, mely toronymagasan a leglassabb autó a mezőnyből. A britek csak fogták a fejüket, mert egyrészt fontos pályaidőt veszítettek, másrészt pedig a károk jelentősek voltak, és a csapat nem tartozik a legtehetősebb alakulatok közé.

Még több F1 hír:

Arif Rahimov, az Azeri Nagydíj promótere nemrég megerősítette, hogy hamarosan elutalják azt a pénzt a Williams számlájára, mellyel fedezni tudják a kialakult károkat.

„Volt egy találkozónk Claire Williamsszel a csapat épületében. Ez egy nagyon kellemes beszélgetés volt. Mindketten megértettük, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek, és korábban már volt erre példa. Ezek egyike nemrég történt. Igazán sajnálatos volt az, ami a Williamsszel történt, akik sok nehézséggel találták szembe magukat ebben a szezonban. Nagyon bocsánatkérőek voltunk a helyzet miatt.”

OnePlus 6T – egy tökéletes telefon, tökéletes áron? 8GB RAM, 128GB-os háttértár, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó

„Tiszta sor, hogy a mi hibánkból történt az eset, és mindezt nem szabad megengednünk a pályánkon. Ellenőriztük a biztosítási papírokat, és azok teljes mértékben fedezik ezt. A jogi osztályunk felvette a kapcsolatot a Williams jogi képviselőivel, és minden vissza lesz térítve. A biztosításunk fedezni fogja az összes keletkezett kárt George Russell autójában.”

„Egyikünkben sincsenek rossz érzések, mert mindketten megértettük, hogy ennek soha nem szabadott volna megtörténnie. Mint mondtam, nagyon bocsánatkérőek voltunk, és virágokat is küldtünk, hogy kifejezzük a sajnálatunkat. És az incidens után a csapatnak persze kisebb esélye volt arra, hogy pontokat szerezzen.”

Car of George Russell, Williams Racing FW42 returns to the pit lane on the back of a low loader

Car of George Russell, Williams Racing FW42 returns to the pit lane on the back of a low loader

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

A Haasnak majdnem egy évet kellett várnia, hogy visszakapja ezt a pénzt a biztosítás miatt.

„Mindenképpen rendezni fogjuk a számlát. És ezt meg is erősítettük a Williamsnek, miközben már beszéltünk a biztosítóval, hogy a pénz a lehető leghamarabb a számlájukon legyen. Ez nem 1 év múlva fog megtörténni, szóval már a szezon közben felhasználhatják a pénzt. A biztosítótársaságot pedig arra ösztökéljük, hogy a lehető legjobban gyorsítsák fel a folyamatot és fizessenek.”

Lesznek változtatások a következő szezonra, tanulván az idei esetből.

„Már idén változtattunk ezen. Immáron naponta kétszer végzünk ellenőrzéseket az összes csatornafedélnél. Az egyik ilyen ellenőrzés este zajlik az esemény után, míg a másik kora reggel, még mielőtt az autók pályára gurulnának. Mind a 300 csatornafedél ellenőrzés alá kerül, így ezt komolyan vesszük. Sőt, a kezdetektől komolyan vettük ezt, de az incidens után extra óvintézkedéseket tettünk, melyek biztosítják, hogy ez soha többé ne történjen meg.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel elmondta, ki az, akit különösen tisztel az F1 mezőnyéből
Következő cikk Red Bull: Ricciardo hitt a Renault-nak, mi nem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország